Vannak, akik sok mindent álmaikban tesznek meg. Mindazt, ami nem történt meg, ami nincs, amit nem tudnak szeretni gondolataik függönye mögé rejtik. Időnként megtalálják a módját, hogy boldogok legyenek, hogy néha elhagyják a testüket még ha a valóságban vannak is, és hagyják, hogy a szél elfújja azt, és álmaikat a lelkükbe rejtik.
Ali İhsan termetes testét a buszmegállónak támasztotta, lehunyta a szemét, és álmaiban kezdett vándorolni. Azok, akik ismerték Ali İhsant tudták, hogy mindig ezt csinálja. Valahányszor ha talált egy helyet, ahol megpihenhette hatalmas testét, csukott szemmel álmodozott és magában beszélt, a testétől eltérő lágysággal. Noha általában dühös, veszekedő, sértődékeny férfiként ismerik, de akárkivel is beszél és bárhová is megy álmaiban, a pufók arcán végigfutó szavak vattacukorra emlékeztetnek. Ali İhsan a harmincas évei közepén járt. Ijesztő külsejével és nagy termetével testőr volt Ankara híres pavilonjaiban. Elégedett volt-e azzal, amit csinál, vagy elégedett volt önmagával, már régóta nem tettem fel ezeket a kérdéseket magának. Mintha Ali İhsan kapott volna időt, és ezt próbálta volna meg kitölteni. Céljait, álmait nagyon fiatalon elvesztette, és amikor nem tudott ez ellen semmit tenni, elhatárolódott az emberektől és önmagától is.
Ali İhsan termetes testét a buszmegállónak támasztotta, lehunyta a szemét, és álmaiban kezdett vándorolni. A nap épp felkelt, és a Çankırı utca olyan üres volt, mint az éjszaka árnyéka, csak néhányan tartottak haza az éjszakai szórakozás után és a boltosok húzták fel boltjaik redőnyeit. Még húsz perc kellett, hogy a Mamak felé tartó busz megérkezzen. Ali İhsan a buszmegállóban lehunyta a szemét, és magában kezdett beszélni. A simitárus, aki kinyitotta boltját, jól ismerte Ali İhsan természetét, tudta, hogy ki nem állhatja a részegen támolygó embereket, ezért igyekezett nem a szeme elé kerülni. Öt perccel a busz érkezése előtt mintha a benne lévő ébresztőóra felébresztette volna, kinyitotta a szemét. Kiegyenesítette nagy testét, felállt, és ásított, mintha csak a napfénynek, a boltját kinyitó simitárusnak akarta volna bajt okozni. Haza akart menni és napnyugtáig aludni. Ahová álmában korábban vesszőt tett, amikor abbahagyta, most ott folytathatta volna, és addig nem emelte volna fel a fejét a párnáról, amíg pontot nem tesz a történet végére.
