Egy ideig azt hittem, egy félreeső helyen bujkál. Amikor nem volt a közelben, és nem dörgölőzött a lábamhoz, általában első mancsával kinyitotta a zárt szekrényajtókat, és bebújt valamelyik szekrénybe. Még ha azt kérdezném is: „Aziz, Aziz, hol vagy, fiú?, biztos dorombolva aludna egy sötét helyen. Teltek-múltak az órák, mivel be tudott bújni minden szekrénybe, még a rejtekeit is megnéztem, ami egyre több volt, és ez a kreativitása minden alkalommal megőrjített. Ahogy telt az idő, egy égető érzéssel szembesültem, ami az elvesztésétől való félelemmel párosult. Úgy tűnt, a hangomba is beleégtek a sercegő hangok.
– Aziz, Aziz – amikor a z betű megakadt a torkomban, az egyenértékű volt a hangszálaim elvesztésével.
A külső ajtó és ablakok be voltak zárva. Körbejártam az egész lakást, megnéztem a lépcsőházat, a raktárt, és még a szomszédokkal is beszéltem. Megnéztem a ház kertjében is, ahol a többi macska sétált. Valahányszor azt mondtam az utcán – Hol vagy, Aziz fiú –, a fájdalmam egy kicsit tovább fokozódott.
Aziz egy éve lépett be az életembe. Egy éjszaka zajt hallottam az egyik utcában, közel ahhoz az épülethez, amelyben laktam, majd találkoztunk és üdvözöltük egymást, amikor a lábamhoz dörgölőzött.
Az, hogy a bundája fényes, a nyakán vékony nyakörv volt, az orrán pedig nem volt karcolás, azt jelezte, hogy nem kóbor állat volt. Nyilvánvaló volt, hogy vagy kidobták az utcára, vagy elszökött. Behajlított ujjbegyemmel megsimogattam a fejét. Azt hittem éhes, attól, ahogy dorombolt.
Megragadva a hasánál, imbolyogva elindultunk. Sétáltunk és közben számos kérdés merült fel bennem. Mit tegyek? Vigyem haza, vagy vegyek tejet a sarki boltban, etessem meg és hagyjam ott? Az élelmiszerboltból vásárolt tejet a fal mellett elhelyezett joghurtos edénybe tettem, amelyből a madarak ittak vizet. Először a joghurtos tálra nézett, aztán a tejre, aztán rám. Később megtudtam, hogy a macskák akkor sem isszák meg a tejet azonnal, ha éhesek, és nem tehetünk piszkos joghurtos edényt eléjük. Kicsi nyelvével belefetyelte a tejet, amit a boltban vettem, és újra rám nézett.
Aznap este behoztam a házamba. A kedves szavak, amiket azért mondtam, hogy egyen valamit, beindítottak egy folyamatot, ami egészen a legjobb étel, a színes macskapárnák vásárlásáig és az állatorvosi vizsgálatig tartott. Abban a pillanatban, amikor felnézett rám a koszos joghurtos tálból, olyan volt, mintha már régóta együtt lennénk.
