Hónapok teltek el azóta, hogy elkezdtem számolni, hány napja nem tudok aludni, és a szemhéjam redőnye beszorult a szemgödrömbe, nem tudtam becsukni. Valahányszor megpróbáltam becsukni a szemem, savak képződtek a gyomromban, a szívemből kapott bátorsággal az egész testemet körbejárták, először az orrlyukaimat, majd az álmos szemeimet égették meg. Szívem fájdalma az egész testemet átjárta. A szerelmi fájdalom kémiai hatású következményeit tapasztaltam, és hónapokig nem tudtam aludni. Az orvosok, pszichológusok, gyógyszerek és számtalan, interneten nézett elalvást segítő videó sem működött.
Öt hónapja és húsz napja hirtelen eltűnt az életemből. Így éled meg a következményeit annak, ha valaki, akit szerettél, elhagyja az életedet, és egy másik életet választ több ezer kilométerrel arrébb. Nem lenne rossz, ha kitörölném az emlékezetemből a szerelmi fájdalomnak megfelelő látványelemeket, mint az örökérvényű „Egy makulátlan elme örök ragyogása” című filmben.
Amikor először néztem ezt a filmet, egy vödör pattogatott kukorica volt az ölemben, és egy laza vigyor a számon. Ha most nézném, nyálasan sírnék, és sót hintenék a nyílt sebeimre, és az álmatlanságom is intenzívebbé válna.
Egyetlen mondat öt hónapig és húsz napig egy álmatlan világhoz kapcsolt:
„Én megyek…”
