A csákányfogú ásó megharapta a mélyen gyökerező földet, leszakította az összes zöldet és füvet, felemelte a levegőbe, mintha rágná, és a sarokba köpte földkupaccá változtatva. Ez a kis földdarab, amely a környék egyetlen kertje, játszótere és a macskák menedékhelye volt, betonhalommá változott, és a föld, amely lehetővé tette a szélnek az utcán való átáramlását, és ahol minden élőlény lélegzett, a nyereség áldozatává vált. Minden ellenvetés és panasz ellenére ez a Hakkı úrhoz tartozó földdarab a munkagép állkapcsa között lehelte ki lelkét. A környékbeliek aláírásokat gyűjtöttek, és minden olyan hivatalos helyre elmentek, ahol panaszt lehetett tenni, de semmi sem tudta felülmúlni Hakkı úr makacsságát és kapzsiságát. Hakkı úrnak nem volt szüksége ennek az épületnek a felépítésére, sem ideje, sem türelme nem volt ezekre a világi dolgokra. Hakkı úr fösvénysége olyan nagy volt, hogy az öltönyei szinte láthatatlanok voltak rajta. A széfjében lévő nullák számának növekedésével egyre jobban érezte magát, és úgy gondolta, hogy a pénzt vagyongyarapításra fogja fordítani, nem pedig elkölti. Senki sem tudja, mekkora vagyona volt, de három fia, három menye, öreg felesége és kilenc unokája csak vagyonának morzsáiból is jól megélt. Hakkı úr szájából a szavak parancsok voltak, és amikor döntést hozott, nem lehetett eltántorítani semmitől, még akkor sem, ha rossz volt.
Elhatározta, hogy a telkén nyolcemeletes épületet épít, bár építési engedélye és semmilyen engedélye, dokumentuma nem volt és nem is gondoskodott azok beszerzéséről. Nem törődött a környéken gyűjtött aláírásokkal, a zavargással és a zajjal, az aláírásgyűjtőkkel.
