Sikernek tartotta, hogy a telefon ébresztőjének hangos megszólalása előtt felébredt. Adem belsejében volt egy ébresztőóra, egy számológép, amely a legapróbb részletekig mindent összeadott és kivont. Tíz másodperccel az ébresztő előtt felébredt, kinyitotta a szemét, kikapcsolta a telefon ébresztőjét, vett egy mély levegőt és felkelt az ágyból.

Úgy ment el dolgozni, hogy rá sem nézett Aslıra, a feleségére, akivel öt éve voltak házasok és most ott feküdt mellette, hátat fordítva neki. Annak ellenére, hogy házasságuk első éveit szemtől szembe töltötték, egy idő után kialakult egy természetes határ köztük az ágyban. Mindketten szerettek a kommunikáció hiánya által termetett szabadságban élni, és inkább nem kérdőjelezték meg ezt a helyzetet. Egyikük sem tudta, mi a férfi problémája, mit akar a nő, mit jelen számukra az élet, és nem is akarták tudni. A gyerekvállalás, a házvásárlás, a bankhitel megszerzése vagy a közös nyaralási tervek készítése valójában nem számított nekik. Mindketten egy űrben áramlottak, vesztegetve az időt.

Mint minden reggel, Adem ujjaival megtapogatta az ágy szélén várakozó telefont, felemelte, és közben kinyitotta a szemét. Hiába próbálta kikapcsolni az ébresztőt, észrevette, hogy előző este nem állította be. Mély levegőt vett és közben kikelt az ágyból. Aslı nem feküdt mellette, a takaró által létrehozott természetes határ megbomlott. Mivel Adem soha nem látta üresen maga mellett az ágyat, amikor felébredt, kíváncsian próbálta megérteni a konyhából érkező hangokat, amelyeket nem ismert. Érzések, amelyek nem passzoltak az arcához, olyan helyen akartak életre kelni, ahová nem tartoztak. Susogó, zajos, zavaró hang szűrődött ki a konyhából a hálószobába.

Adem először a fejét felemelve, majd az öt érzékszervét kinyitva a konyha felé sétált, olyan kíváncsisággal, amely nem tudott kivirágozni az arcán. A fejét bedugta a konyhába, miközben testén hagyta az arcán fel nem tűnt kíváncsiságot. Adem arcán a nem működő izmok úgy fájtak, mint annak az embernek a teste, aki nem sportol. Aslı a konyhában sietve itta a tejet. az izmok, amelyek nem tudtak mozogni, csodálatot és csodálkozást keltettek Adem arcán és testén.

Aslı kinyitott két tejesüveget, megitta az egyiket, és miközben a másikat itta, szembekerült Ademmel. Aslı folytatta a tejivást, és kifejezéstelenül nézett Ademre. Adem kis léptekkel elindult Aslı felé:

– Aslı, jól vagy?

Aslı folytatta a tejivást, és a szájából és az ajkai közül kifolyó tej a nyakába és a mellkasára folyt. Adem egy kicsit közelebb ment, és megpróbálta megérteni az Aslı szemében látott, meghatározhatatlan kifejezést.

– Aslı, jól vagy?

Az érzelmek, amelyeket Adem próbált érezni, nem csak az arcán, hanem a szívében és a légzésében is benne voltak.

– Aslı, jól vagy? Mit csinálsz itt kora reggel? Utálod a tejet, hányingered van tőle, mi történt?

Valójában, ha a tejivásról volt szó, vagy megérezte a tej szagát, sőt még az emlékezetében megbúvó tejes képek is elegendőek voltak ahhoz, hogy hányjon. Adem viszont nagyon szerette a tejet, kanalazva ette és szerette a tejes édességeket is, és soha nem hiányozhattak a tejtermékek a reggelijéből sem. A tej volt a veszekedésük oka, és a hányinger forrása is. Adem úgy oldotta meg a problémát, hogy két hűtőszekrényt vett. Mivel nem reggeliztek együtt, kedvenc ételeik és italaik külön hűtőszekrényben voltak.

– Aslı, hallod, honnan jött a tejivás ötlete?

Aslı felemelte a fejét, és üres arckifejezéssel nézett Ademre:

– Elnézést, ki maga?

Adem rövid hallgatás után felnevetett.

– Jó vicc, rendben, ez egy vicces nap vagy mi, de a tejtől hányingered van, miért iszod?

– Ki maga? Nem emlékszem semmire.

Aslı felállt a konyhaasztaltól, és kinyitotta az Adem tejtermékeivel teli hűtőszekrényt. Megfogta a sajttömböt és a szájába vett belőle egy darabot, kinyitotta a bontatlan tejesüveget, és azt is megitta.

Adem lebiggyesztette az ajkát, és nem mosolygott. Aslı sajtba harapása túl valóságos volt ahhoz, hogy vicc legyen. Adem nem bírta tovább, megfogta Aslı vállát, és gyengéden leültette a székre. Aslı továbbra is értetlenül bámult, a szájában várakozó sajtdarabok a levegőben szétszóródtak a mondattal együtt, amit megpróbált megfogalmazni:

– Nem emlékszem, ki vagyok, nem emlékszem semmire.

Adem először a szemével, majd a kezével ellenőrizte Aslı fejét. Először az jutott eszébe, hogy eleshetett és beütötte a fejét valahova. Aslınak nem volt ismert pszicológiai vagy neurológiai betegsége. Adem nagyon keveset tudott a feleéségről, ezen gondolkodott, miközben megérintette Aslı fejét a kezével. nem volt látható duzzanat vagy vérző terület, Adem próbált megnyugodni, és kifújta a levegőt:

– Nem emlékszem, ki vagyok, nem emlékszem semmire.

***********

Azután a nap után Aslı két hónapig volt kórházban és nem tudtak róla teljes diagnózist felállítani. Mivel Adem mindet az eszével próbált kiszámolni, próbálta jól látható helyre tenni ezt a helyzetet, de nem sikerült neki. Az orvosok nem mondtak semmit világosan, minden, amit mondtak, minden diagnózis, amit megpróbáltak felállítani, az űrben lebegett. A harmadik hónap végén az orvosok döntést hoztak, és ki akarták engedni Aslıt a kórházból. Az orvosokkal teli szoba úgy adott tanácsokat Ademnek, mintha vizsgára készülne:

– Csak ennyit tehetünk. Emlékeztetni kell őt az életére, hogy ki is ő. Türelmesnek kell lennie, mintha egy gyereknek magyarázna.

Ez alatt a két hónap alatt Adem rájött, milyen kevéssé ismeri Aslıt, milyen keveset tud róla, és hogy a közösen eltöltött időn kívül idegenek egymásnak. Amikor az orvos azt mondta: “Mesélni kell neki az életéről és arról, hogy ki ő, mint egy gyereknek…”, Adem értetlenül nézett, és nem jutott eszébe Aslı kedvenc színe vagy illata.

Adem mielőtt elment dolgozni, elkészítette Aslı tejét és sajtos omlettjét, átnézte az éjszaka készített jegyzeteit, és azt, mit fog tanítani aznap. Az első hónap végére kisebb előrelépés történt. Aslı nemcsak saját életének részleteire emlékezett, de a tárgyak, dátumok és színek is élénkebbnek tűntek számára, mint korábban.

Adem utoljára azon a napon látta Aslı szüleit és közeli rokonait, amikor összeházasodtak. Hétvégén meglátogatta Aslı családját, és információkat gyűjtött gyermekkoráról és iskolai életéről. a minden nap ugyanabban az időben felébredő, tervezett, programozott élet véget ért, minden fejlődött, ahogy Aslı visszanyerte az emlékezetét.

A benti ébresztőóra leállt, a számológép pedig elromlott. Adem érezte a boldogságot, hogy valakire gondolt, és ismerte élete párját, reggel jobb kedvvel ébredt, mint korábban, és a szeme ragyogott. Más problémája volt most, mint a munkája, valami más, mint a belső szavai. Úgy Aslıt, mint egy kisbabát, és büszkén figyelte lépéseit és az első mondatát. Amikor minden reggel hosszan Aslı szemébe nézett, újra felfedezte a színét, az illatát, és a teste részleteit. Titokban nem akarta, hogy Aslı teljesen visszanyerje az emlékezetét, de ezt magának sem akarta bevallani.

A rend által alapított élet, minden, ami megfizethető volt, elpusztult. Amikor az ember megismeri a hozzá legközelebb álló személyt, megvilágosodik, mintha egy fekete lyukat fedezett volna fel az univerzumban. Aslı lassan visszanyerte az emlékezetét, bízott Ademben, hitte, hogy férj és feleség, átadta magát a megadás boldogságának, és úgy ölelte magához az emlékezet hiányának békéjét, mintha mindent a nulláról kezdene. A múlt minden szavát, részletét újraélték és rekonstruálták azzal a tejjel, amit megittak.

Két év telt el egy üres lap kitöltésével. Aslı nagyon boldog volt, adem fáradsággal vegyes békét érzett.

**********

Aslı félretette a paplanját, és indokolatlan lelkesedéssel kelt ki az ágyból. Bár elaludt, kinyitotta az ablakot, és mosolyogva itt a a vizet, ahogy boldog emberkhez illik. Befogta az ablakon beszűrődő nafényt anélkül, hogy felvette volna a telefont. a gödröcskéit aktiváló mosoly ragyogott az arcán a napsugárral együtt. adem nem feküdt az ágyban, egyedül volt ott, párnája a földön, a apaplan pedig magányosan. A konyhából a hálószobába hátborzongató hangok szűrődtek be, amelyek megzavarták a napklete nyugalmát. Aslı a konyha felé sétált, félretéve a mosolyt az arcáról. Aslı először a fejét, majd az egész testét is bedugta az ajtón. adem tejesüvegből itta a tejet és nem nézett Aslıra. Aslı apró léptekkel közeledett, és ismét az imént félrevitt mosolyt erőltette az arcára.

– Adem, jól vagy?

Adem tovább itta a tejet és értetlenül merdet Aslıra.

– Adem, jól vagy? Mit csinálsz itt korán reggel?

Adem tejtől habzó szájjal így szólt:

– Elnézést, ki maga?

Fordította: Kollár Kata

Kafasına göre 59. szám – 2024. november-december