A szerelmem egy hét múlva bőröndjével és a macskájával, Lindával beköltözött a házamba. A szerelmem macskája fehér szőrű, kék szemű, angóramacska volt. Testtartásából, szőrének szimmetrikus elrendezéséből, kék szemének nyugalmából megállapíthattam, hogy nem él át nehéz dolgokat. Ez a nőstény szó szerint belemerült egy jószívű macska szerepébe, és mindenkinek meg akarta mutatni, hogy ő az otthon új szépsége. Sefa is a fotel legtekintélyesebb részén telepedett le, testtartásával, nyugalmával azt sugározta: ez az otthonom. Sefa nem borzolta a szőrét és nem mozgatta a fenekét sem. Vendégszeretetlenséget akart mutatni, ezért nem emelkedett fel a helyéről, és úgy gondolta, hogy még a farkának csóválása is túl sok lenne. Linda okos, jó macskának tűnt. Próbálta megszokni a házamat, mert ő nagyobb házból származik, és jobb körülmények között élt. Selymes bundájával enyhítette a megtévesztés minden durvaságát.

Szerelmem a második után, hozta haza a harmadik bőröndjét is. A bőröndszám emelkedésének köszönhetően szerelmem státusza nálam a vendégből lakóvá változott. Linda illatát ott is hagyta azokon a helyeken, amiket szeret, természeténél fogva így vette birtokba új otthonát. Ahogy nőtt a bőröndök száma Sefaval szemtől szembe kerültem, de csak én hallottam átkait.

– Murrr…. mondta, de hangjának tónusából hallottam, hogy csak azért mondja így, hogy megfeleljen nekünk. Féltettem őt, így azt mutattam felé, hogy Linda nem érdekel, és szeretetemet Linda iránt csak a zárt ajtók mögött mutathattam ki. Az izgalmas epizódokon kívül két férfi és két nő élete zökkenőmentesen, sértés nélkül zajlott. Nagyon szeretem a szerelmemet, nagyon boldoggá tett, hogy otthon volt velem, és ugyanazon az ágyon osztoztunk. Kedves, édes, szeretetteljes mondataink pattogtak a falakon. Ezek eljutottak Sefa füléhez is, behatoltak elméjébe és átkok formájában tértek vissza hozzám. Sefa morgásaitól eltekintve jól voltam, olyan kapcsolatban voltam, ami jól alakult és megtanultam nem megkérdőjelezni azokat a dolgokat, amik jól működtek.

A reggelik, a hosszú, tea melletti beszélgetések és a baráti látogatások mindig melegen tartották a kapcsolatunkat. De ahogy az otthonunk fölé csend szállt, a bennem lévő tűz azonnal lángra lobbant. Azokban a pillanatokban, amikor két szerelmes nem tud beszélgetni, és nem jönnek ki egymással, csend telepedik rájuk, és ilyenkor olyan érzésem van, hogy egy egész erdőt képes elégetni ez tűz. Elmenekültem a csend elől, elfutottam és helyet biztosítottam magamban a zajnak és a tömegnek. Minden nap voltak vendégeink; mondataik zajt keltettek, és megpróbáltam a baráti beszélgetések mögé bújni.

Kapcsolatom második hónapjában Sefa megharagudott rám. Mivel jobban ismert, mint én magam, rájöttem, hogy el akar mondani valamit. Ahogy csökkent a vendégek száma, a kapcsolatunkat meghatározó ízek savanyúvá váltak, a csendből fakadó belső sikolyok kihatottak a nyelvünkre és egyúttal a szemünkre is. Tudatában voltunk annak, hogy sokat kell beszélgetnünk és gondolatainkat meg kell osztanunk egymással, még inkább elhallgattatott bennünket. Ahogy elhallgattunk, Sefa és Linda csendben kezdtek egymásra találni. A szeretet egyre nőtt köztük, és a köztük lévő dorombolásokból tudtam, hogy egy nagy szerelem van kibontakozóban köztük. A barátokkal való beszélgetések már nem tettek jót nekünk, a kezünkben lévő telefonok voltak a megmentőink. Ugyanabban a fotelben ültünk, de láthatatlan falakat emeltünk magunk köré és csak a tenyerünkben lévő telefonra összpontosítottunk.

Csend telepedett ránk, hangbomba robbant fel először a szívemben, majd az egész testemre kiterjedt, rossz ízt hagyva a számban. Azok a szavak, amik igazán szíven ütöttek, szerelmem szájából hangzottak el. Utolsó mondata volt az, ami, mint egy tű szúrt belém:

– Elmegyek…

Fogta Lindát és elment. A részletekben érkező bőröndök egy pillanat alatt eltűntek. Linda távozása nem tett jót Sefanak, megalázóan nézett rám.

– Tudod, mi a szerelem?

– Persze, hogy tudom.

– Nem tudsz te semmit, és azt gondolod, hogy nincs jogom boldognak lenni.

– Mindig csak magadra gondolsz.

– Ezt gondolod te….. egyáltalán nem ismered a macskákat….

A fotel legszégyenteljesebb részén ülök és a macskámmal beszélgetek. Megőrültem, vagy a zümmögő szavak rágják az agyamat?

Három hónap telt el azóta. Sefaval való savanyú kapcsolatom kissé megédesedett, legalább egy „jó reggelt”-et kapok tőle. Mindkettőnknek voltak pillanatai, amikor ingerlékenyek voltunk, mielőtt lefeküdtünk, az arcunkon az egésznapi fáradság látszott. Amikor Sefa elaludt és én is készen álltam az alvásra, furcsa hangok jöttek a bejárati ajtó felől. Az ajtó mögötti hang mindkettőnket felébresztett, az ajtó felé figyeltünk. Amikor kinyitottam az ajtót, Linda állt előttünk…. Elszökött otthonról, követte a szagokat, követte szerelmét.

– Murrr… murrr….

Csak mi hárman értettük meg, amit Linda mondott:

– Szerintem is, Sefa

A fordítást átdolgozta: Kollár Kata

Forrás: Engin Akyürek: Sessizlik