A cseresznyefa tetején voltam…
Hüseyin bácsi kertje és cseresznyefája olyan volt, mint egy frissen készült olajfestmény… Abban a kertben olyan rózsákat, virágokat, fákat láthattatok, amiket máshol nem. Hüseyin bácsi a nyugdíjas parkőr, mint egy botanikus gondozza a kertjét, kitanulta a kertészkedés csínját-bínját, ismeri a műtrágyázás tudományát. Hiába voltak szépek a kajszibarack fák és pompásak az eperfák, mégis mindig a cseresznyefája kapta az igazi dicséretet.
Hüseyin bácsi és felesége már aludtak. Ahogy sötétedni kezdett, a házaspár lekapcsolta a villanyt és korán ágyba bújtak. Amikor kialudtak a fények, a környékbeli haverokkal átugráltunk a dróttal körbevett falon és már Hüseyin bácsi kertjében is voltunk. Hakan felderítette a terepet, Mehmet a kajszi fára mászott, én pedig Selimmel a cseresznyefa legsűrűbb ágai közé. A cseresznyefa legtetején én voltam. Olyan öröm töltött el, mint a hegymászókat, akik megmásszák a Himaláját, és bár a házban lévő konyhaszekrény tele volt gyümölcsökkel, jó volt felmászni a fa tetejére és onnan szemezni a cseresznyét.
Éreztem, ahogy az adrenalin felszabadul gyermeki testemben és ez az érzés keveredik bennem a siker érzésével. Nem volt nálunk táska, nem tudtuk a zsebeinket megtömni, mindent megettük, amit találtunk. Farkas éhesek voltunk. Ahogy Hakan visszatért a felderítésből, megtöltöttük a zsebeinket, de nem éreztük magunkat bűnösnek. Voltak részletek, amikre figyelnünk kellett. Például soha nem dobtuk a cseresznye és a barackmagot a földre, mert ha Hüseyin bácsi reggel megtalálta volna a magokat a kertjében, jól ellátta volna a bajunk. A cseresznye evés legélvezetesebb része az volt, amikor a magot egy üregbe dobtuk, miközben a cseresznye édes-savanyú íze járta át szánkat, majd lenyeltük…
Egyszer csak Hakan hangját hallottuk. Megijedt és a pánik, ami eluralkodott rajta, fülsiketítő hangként hagyta el torkát. Hüseyin bácsi kapucsengője szólt. Hakan pánikba esett és leugrott a kerítésről, az ajtó azonban nem nyílt ki, azt reméltem, hogy Hüseyin bácsi még alszik. A csengő továbbra is szólt, én még mindig a fa tetején álltam. Ezen az órán vajon ki lehet az, aki Hüseyin bácsit és feleségét háborgatja…?
A vasajtó nem moccant, így a csengő hangja még élesebbnek hallatszott.
Ahogy meghallották, hogy nyílik az ajtó, Mehmet és Selim átugrottak a kerítésen és eltűntek a sötétben. Az ajtó kinyílt, a két ember fejének árnyéka ijesztő képet mutatott. Nem volt választásom, így fenn maradtam a cseresznyefa tetején. Fülsiketítő zaj hallatszott a csendben. Ahogy az árnyékok távolodtak, a lentről érkező hangok miatt a torkomban dobogott a szívem. Ekkor a két árnyékfej találkozott a testével. A fa tetején állva megláttam szüleimet. A négynapos ünnepet úgy szerették volna befejezni, hogy ezen a késői órán látogatják meg rokonaikat. A kezeim és a lábaim eggyé váltak a cseresznyefával. Vártam. Amikor Hüseyin bácsi felesége kinyitotta az ajtót és beengedte szüleimet, szinte levegőt sem mertem venni.
Hüseyin bácsi felesége kinyitotta az ajtót. Mielőtt levették volna a cipőjüket, Hüseyin bácsi mogorva hangja hallatszott a szobából, ahol korábban aludt.
