Talán az otthona nem is egy hely, hanem csupán egy elkerülhetetlen állapot. (James Baldwin)
A festő a mésszel átitatott hengert áthúzta a falon, simogatta, kezével kényeztetve a repedéseket, mintha baba pelenkát cserélne, és az orrával próbálná megkeresni a szag forrását. Anyám mélyeket lélegezve járta körbe a szobákat, míg apám a festő mellett idegesen, várakozás nélkül fújta ki az imént beszívott levegőt. Olyan szag terjengett a házban, amit nehéz volt leírni; mindenki érezte, kivéve én… az orrom nem tudta átadni azokat a reakciókat, amelyeket éretlen agyamra kellett volna adnia. A házat háromszor festették ki a pincétől a padlásig és fertőtlenítették; a régi bútorokat és mindent, ami gyanús lehetett, kidobták. Három hónapja nem volt egyetlen vendégünk sem a házban. Akik kíváncsiságból jöttek, hogy megnézzék elmúlt-e a rossz szag, befogták az orrukat, az ajtóból köszöntek, küzdve a torkukat nyomó hányingerrel és gyorsan távoztak. Szüleim egyik orvostól a másikhoz vittek, mert érzékszervi és észlelési problémáim vannak, kivizsgáltattak, röntgeneztek, meghallgatták a barátok, rokonok tanácsait, de az orrom nem érzékelte a rossz szagot a házban. Bárki, aki azt hitte, hogy játszom vagy hazudok, meggondolta magát, amint megérezte a szörnyű szagot, amint belép a házba. Így hát apám elkezdett új házat keresni, mi egy hónapja rokonoknál laktunk. Ha a házunknak nem lett volna kertje, a szomszédok megkérték volna az önkormányzatot, hogy zárja le a házat, és küldjön a Mamak szeméttelepre. Ha nem is éreztem a kellemetlen szagot a házban, amint átléptem a küszöböt, minden külső szagot felismertem, szín szerint osztályozva őket. A probléma a kellemetlen szag volt, amit mindenki érez a házban… Édesapám kétségbeesetten eladó táblát tett a kert bejáratához. Aki megveszi a házat, csak úgy tudja meggyőzni a környék lakóit, ha az alapokig lebontja, majd kitakarítja, fertőtlenítik és illatosítják. Bárki, aki a ház megvásárlását tervezte, láthatott valakit, aki felugrik, és azt mondta: „Hú, uram, úgy tűnik, van egy sír a ház alatt” vagy „Nem uram, még ha teljesen lebontják és újjáépítenék, akkor sem lenne az igazi.” és „Uram, most nem a szag a probléma, hanem az, hogy nem ismert a forrása”; így apám minden héten még egy kicsit engedett a ház árából, és mivel kellett a pénz, hajlandó volt eladni aprópénzért. Az eladásból befolyt összegből talán egy kisebb, szagtalan házat vehettünk volna. Nem tett volna jót a szüleimnek, ha lakástulajdonosból bérlők lettünk volna egy zugban.
Tizenhat éves voltam, amikor megismertelek. Egy év telt el azóta, hogy borotvával levágtam a szakállam és vérzett az arcom. Nem tudtam, hogy ahogy felnövök, a vérző területeim elmélyülnek, és az élet borotvával üti a szívemet és a lelkemet. Nem emlékeztem mindenre rólad, minden részlethez új emlékeket tettem hozzá. Legtöbbször én találtam ki ezeket az emlékeket, te pedig védted őket, nevettél velem, néha sírtál magadban, úgy hogy ne tudjak róla. A szerelemnek nevezett dolog valami ilyesmi volt, te azt mondtad, hogy szerelem, és én mindig azt mondtam, hogy szeretet….
A csákányfogú ásó megharapta a mélyen gyökerező földet, leszakította az összes zöldet és füvet, felemelte a levegőbe, mintha rágná, és a sarokba köpte földkupaccá változtatva. Ez a kis földdarab, amely a környék egyetlen kertje, játszótere és a macskák menedékhelye volt, betonhalommá változott, és a föld, amely lehetővé tette a szélnek az utcán való átáramlását, és ahol minden élőlény lélegzett, a nyereség áldozatává vált. Minden ellenvetés és panasz ellenére ez a Hakkı úrhoz tartozó földdarab a munkagép állkapcsa között lehelte ki lelkét. A környékbeliek aláírásokat gyűjtöttek, és minden olyan hivatalos helyre elmentek, ahol panaszt lehetett tenni, de semmi sem tudta felülmúlni Hakkı úr makacsságát és kapzsiságát. Hakkı úrnak nem volt szüksége ennek az épületnek a felépítésére, sem ideje, sem türelme nem volt ezekre a világi dolgokra. Hakkı úr fösvénysége olyan nagy volt, hogy az öltönyei szinte láthatatlanok voltak rajta. A széfjében lévő nullák számának növekedésével egyre jobban érezte magát, és úgy gondolta, hogy a pénzt vagyongyarapításra fogja fordítani, nem pedig elkölti. Senki sem tudja, mekkora vagyona volt, de három fia, három menye, öreg felesége és kilenc unokája csak vagyonának morzsáiból is jól megélt. Hakkı úr szájából a szavak parancsok voltak, és amikor döntést hozott, nem lehetett eltántorítani semmitől, még akkor sem, ha rossz volt.
