Életrajz

Engin 1981. október 12-én született Ankarában. Édesapja nyugalmazott kormány tisztviselő, édesanyja háztartásbeli. Egy testvére van, Eren. Gyermekkorában sokat focizott, híres focista szeretett volna lenni. Kedvenc focicsapata a Beşiktaş.​ A középiskola befejezése után az Ankarai Egyetemre járt, ahol kapcsolatba került a színházzal is, színdarabokban is játszott. 2002-ben diplomázott.​

2004-ben részt vett a Törökország Csillagai (Türkiye’nin Yıldızları) elnevezésű versenyen, ahol első helyezést ért el. Ezek után indult be színészi karrierje, mert a verseny után több sorozat szereppel is megkeresték. Az első sorozat, amelyben játszott, a Külföldi vőlegény (Yabanci Damat) volt, melyet 2004-2007 között sugárzott a török televízió. Ez volt az első török sorozat, amelyet Görögország, majd Európa több országa is megvásárolt, ami a török sorozatok világszerte ismertté válását eredményezte. A sorozat sikere és sármja miatt hatalmas rajongótáborra tett szert.​

2006-ban megkapta élete első filmszerepét a Zeki Demirkubuz által rendezett Sorban (Kader), ahol Cevat szerepét játszotta, amelyért megkapta a Modern Filmszínészek és –színésznők Társaságának és a Filmírók Szövetségének a „Legjobb feltörekvő férfi színész” díját. 2007-2008 között a Fekete kígyóban (Karayılan) láthatták a nézők. Ez a sorozat Gaziantep francia megszállásáról szól. Az első sorozat főszerepet 2009-ben kapta meg, ő volt Mustafa Bulut a Ha felhő lennék (Bir Bulut Olsam) című sorozatban. Itt Engin egy pszichotikus szeretőt alakít. Elmondása szerint ez volt eddigi élete legjobb szerepe, és ez a szerep áll a szívéhez legközelebb.

A Fatmagül (Fatmagül’ün suçu ne?) című sorozatban nyújtott alakítása  mindenki számára emlékezetes. A sorozat egy nemi erőszak áldozatává vált lány életét mutatja be, Engin pedig a férfi főszereplő, Kerim Ilgaz szerepébe bújik. A sorozatban nyújtott alakítása miatt számos díjjal jutalmazták, és a sorozat népszerűségének köszönhetően mind a Közel-Keleten, mind Latin-Amerikában ismert színész lett.

2014-ben a Bozcaadán játszódó Emlékek útvesztője (Bir Küçük Eylül Meselesi) című mozifilmben láthatták rajongói. Ebben az évben egy újabb sorozatban is feltűnt, ő játszotta Ömer Demir nyomozót a Piszkos pénz, tiszta szerelem (Kara Para Aşk) című sorozatban Tuba Büyüküstün partnereként. Alakításáért megkapta a „Legjobb férfiszínész” díjat Szöulban és ugyanebben a kategóriában jelölték a Nemzetközi Emmy díjra is.​

A Piszkos pénz, tiszta szerelem sikere után egy időre visszavonult, de 2017-ben már újra a képernyőn volt, mint a Mindhalálig (Ölene Kadar) című sorozat főszereplője. 2018-ban a Rád vannak bízva a gyerekek (Çocuklar Sana Emanet) című, 2019-ben pedig az Egy szerelem, két élet (Bir Aşk İki Hayat) című mozifilmben játszott főszerepet. 2019. decembere és 2021. májusa között A nagykövet lánya (Sefirin Kızı) című sorozatban volt látható.​

A 2021-es év tartogatott még meglepetéseket rajongói számára. Nyáron forgatta a Jó utat (Yolun Açık Olsun) című filmet Tolga Sarıtaşsal, mely a Netflixen kerül bemutatásra. Ősszel pedig egy digitális platformon sugárzott sorozat forgatását kezdte el, melynek címe Menekülés (Kaçış) és a történet alapötlete tőle származik.

A film bemutatója 2022. május 23-án, míg a sorozaté 2022. június 14-én volt.

  1. decemberében derült ki, hogy a két digitális projekt után Engin visszatér a tévé képernyőre.

A török FOX csatorna egyik 2023-ban induló sorozatának Demet Özdemirrel együtt ők ketten lesznek a főszereplők. Az Adım Farah (A nevem Farah) című sorozat 2023. március 1-jén indult és az 1. évad, amely 14 részes volt, 2023. május 31-én fejeződött be.

*********************

2015-ben egyik régi álma valósult meg, barátjával, Altay Öktemmel létrehozták a Kafasına Göre című folyóiratot, amely kéthavonta jelenik meg és az ő rövid történetei is olvashatók benne.​

A 2018-as év különösen fontos volt Engin számára, ekkor jelent meg Csend (Sessizlik) című könyve, amely 21 novellát tartalmaz, melyek közül 19 a már említett folyóiratban is olvasható volt.​

A “Csend” azokat az éveket idézi fel az olvasókban, amikor az emberek még szívesen beszélgettek egymással, a szomszédok folyamatosan keresték egymás társaságát, a gyerekek az utcákon fociztak és az élet része volt éppúgy a boldogság, mint a fájdalom.

2023.májusában pedig megjelent második novelláskötete is Időtlen (Zamansız) címmel. Ebben a könyvben 20 novella található azok közül az írásai közül, melyek korábban a Kafasına Göre magazinban már megjelentek.

Az „Időtlen” mesterien írja le, amit az időtlenségről érzünk, és arra vár, hogy bekerüljön az olvasók szívébe: az első szerelem izgalma, az előítéleteknek fel nem áldozott barátságok, a halhatatlan szerelem legszebbje, a mancsok és a tollak békéje, a legsimább találkozások, a baráti beszélgetések lágysága, az időtlenség, az hogy még a technológia sem kerülhet közénk és még sok más olvasható benne…

Miért hunyják be a szemüket az emberek, amikor csókolóznak? Egy új világ felfedezése volt a cél a sötétben? Elődeink már évekkel ezelőtt megtalálták a képletet saját magánéletük megteremtésére…

**********************

2021.március 21-én Instagram fiókot nyitott (@enginakyurek).

2021. május 3-án megjelent első reklámfilmje. A Shell Türkiye márkanagykövete lett.

Forrás: en.wikipedia.org, turkishcelebritynews.com