Évekkel ezelőtt….

Az iskolatáskámban egy illat kezdte áthatolni a füzetemet, amely a 0,7 töltőceruzám mellett helyezkedett el. Ha van iskolatáskád, akkor az lényegében olyan, mintha írószer boltod lenne. Arra, hogy kiderítsem az illat forrását, annyi időre volt szükségem, mint egy piros iskolai egyenruhás gyereknek, aki a szorzótáblát próbálta megjegyezni. A kilencszer hét eredménye vagy az, hogy nulla egyenlő a zéróval, messze meghaladta az akkori tudásunkat. A füzetemből szétáradó illat annyira elbűvölte az iskolatáskámat, hogy szinte már úgy tűnt, nem is az enyém. Ez az illat, amely megragadt az iskolatáskámba, Ayça illatos radírjából származott, akinek olyan fogai voltak, mintha egér rágta volna meg. A füzetem oldalairól áradó illat megteremtette annak a gyermeknek az illatos világát, aki otthon az asztalon próbált tanulni. Az illat és a radírozás közötti kapcsolat már nem Ayçat jelentette, hanem sokkal inkább volt filozófiai jelentése. A radírozás olyan volt, mint a bujkálás. Mint egy bélyeggyűjtő, úgy kezdtem gyűjteni az emlékeimet, amelyek a füzetből áradó illathoz voltak köthetők. Ez volt annak a szenvedélynek kezdete, amely a világ legszebb hobbijává vált. Sok mindent memorizáltam, miközben kiradíroztam egy rosszul elhelyezett vesszőt. Ayça radírja, akinek fogai olyanok voltak, mint amiket egér rágott, a világ legerősebb felvevőjévé vált. Talán ezért volt szaga azoknak a dolgoknak, amelyeket egész életemben megpróbáltam törölni. A dolgok törlése emberfeletti tett volt, és az életben nem volt hely a helyesírási hibáknak. Lehet, hogy évek múlva nem emlékszem majd Ayça arcára, de minden, ami ezekben az iskolai években történt velem, illatokkal kapcsolódik az emlékezetemhez, és ezáltal emberivé válik.

Évekkel később…

A legkedvesebb elfoglaltságomnak hódoltam egy könyvesboltban, a kevésbé kelendő könyvek között keresgéltem. Úgy éreztem magam, mintha egy szupermarketben lennék, nem pedig egy könyvesboltban, és irodalmi utat tennék a polcok között. Amikor éppen a török irodalom könyvei felé akartam fordulni, a kabátom és a kezem hirtelen parfümszagúvá vált. Valójában ez inkább olyan volt, mintha belőlem áradt volna az illat és nem olyan, mint amikor a nők beparfümözik magukat. Körülnéztem, és arra gondoltam, vajon a szemközti polc előtt álló lány viseli-e. Ahogy tovább sétáltam, még jobban éreztem az illatot. Úgy tűnt, mintha belőlem áradt volna a parfüm, amikor kifújtam a levegőt. Miért vette körül testemet ez az illat, amely nagy szíveket teremtett a szagok határán?

Kilépve a könyvesboltból, az utca túloldalán lévő kávézó mellékhelyiségébe mentem, és arcomat és kezeimet mosva szerettem volna megszabadulni ettől az illattól. Amikor arcom mosása közben megakadt a szemem a tükörben, ismét megmostam az arcomat és arra gondoltam, hogy ez csak egy álom lehet. Amikor valaki bekopogott az ajtón, a kopogás visszarántott a valóságba, és átadtam a mellékhelyiséget a következő embernek anélkül, hogy megtöröltem volna az arcom. Félve néztem a férfira, akivel az ajtóban találkoztam, mert lehetetlen volt, hogy ne érezze a testemből áradó illatot. Gyorsan sétáltam, és közben szimatoltam a testemet, hogy kitaláljam, honnan is érzem ezt az illatot.

Tudtam, hogy a lehető leghamarabb meg kell szabadulnom ettől a szagtól, le kell zuhanyoznom. Ha egyszer a memóriafájl kinyíltjuk, a világ parfümtartállyá válhat. Míg a szaglásba belefáradt orrom az arcommal cserélt helyet, egyik barátom, akibe általában a legnevetségesebb pillanatokba botlottam, azt mondta:

– Mi a helyzet, tesó?

Az egyik szokásos mondattal válaszoltam:

– Jól vagyok, és te?

– Én is, tesó. Ha most nincs semmi dolgod, megihatnánk egy teát!

– Haza kell mennem.

– Csak egy tea, ember.

– Érzel valamit rajtam?

– Úgy érted, izzadságszagot?

– Nem érzel valamit rajtam?

– Neeem.

A „nem” három „e” -je, amelyeknek nincs semmi jelentése, még jobban összezavart. Gondolom, eldugult az orra.

– Úgy érted, hogy nem érzel semmi szagot rajtam?
– Neeem.

Miután illatmentesen távoztunk, visszatértem a könyvesboltba. Valójában tudtam, mit kell tennem. Három dologra volt szükségem, de különösképpen szerettem volna átnézni azt a részt, ahol illatos radírokat tartottak. Voltak ott színes és animációs karakterekkel díszítettek, amelyeket nem ismertem, és mosószer szagúak is. Míg a radírokat szaglásztam, elkaptam egy kislány tekintetét. Próbáltam nem felhívni a figyelmet magamra, találtam egy Ayça radírjához hasonló radírt, vettem hozzá egy füzetet és egy ceruzát, majd elhagytam a könyvesboltot. Asztal, egy ceruza a kezemben és egy üres fehér papír … Az illatos radír volt a főszereplő, és jól tudta, hogy mennyire fontos és hogyan fogják használni. A szag, amely kézzelfoghatóvá vált, a részemmé vált, a kezemmel és a hajammal mozgott együtt. Elkezdtem leírni az illat forrását, a találkozásunkat, az első sziát…

– Szia.

– Szia.

Mielőtt megittam volna a teám, már sok oldalt teleírtam. A gyönyörű mondatok által létrehozott harmónia kibomlott az elmém hét bugyrából. Ahogy írtam, Ayça illatos radírja főszereplőből mellékszereplővé vált. Nem akartam semmit kiradírozni. Minden olyan valóságos volt, mint az, amit írtam. Míg az illatot írtam, egyetlen vessző használata nélkül, kis virágokat rajzoltam a papírra.

– Szia.

Minden, amit egy ártatlan üdvözlés hozott létre, tovább folytatódott. Nem volt szótáram rossz mondatok írására. Ahogy írtam, éreztem, hogy a testemet körülvevő illat lassan elillan. Igéimet átjárta a bazsalikom szaga, és az ige könyörtelensége és lázadása átengedte magát az alanya fölényének.

– Szia.

Ezt a szót a világ legszebb szerelmes szavaként húztam alá. Tudtam, hogy egyes szavaknak illata van, és azt is, hogy a legendás költők szobáinak gyönyörű illata van, olyan, amelyeket egyetlen illatmárka sem tudott előállítani. Nem is ittam meg az előttem lévő teát, mert volt egy olyan mondatom, hogy teát ittunk. Az emlékeinkbe behatoló dolgok erősebbek lehetnek, mint bármi más. Még egy teáskanál hangja is hatékonyabb volt, mint az idő- és helyhatározók sora. Egy óriási mosoly jelent meg az arcomon, akkora, mint egy kifli és nevetésre várt. Amikor felemeltem a fejem, megláttam, hogy a barátom figyel, az, akibe korábban belebotlottam. Mosolyom eltűnt. Ő velem szemben állt és gúnyosan azt kérdezte:

– Tesó, te nem haza akartál menni?

– Csak akartam inni egy teát.

– Aha, mondta és leült velem szembe, és ha ez még nem lett volna elég, megkérdezte:

– Én is kaphatok egyet?

Aztán, amikor felkelt és azt mondta:

– Mi van, tesó, női parfümben fürödtél? Az egész testeden érezni.
Visszatért régi mosolyom, és azt mondtam:

– Neem.

Kafasına göre 8. szám – 2016. május – június