Az öreg ember nem az volt, aki sokszor járt volna az asztalomnál, ahol a teámat ittam. A lottószelvényeket áruló öreg ember mindenkinek árult, de az asztalomnál, ahol verseket olvastam, nem állt meg. A fején lévő, nemzeti lottó feliratú sapka jól mutatta, mennyi idős lehet, de ezt az arcán lévő ráncokból is látni lehetett.

Épp a teámat kortyoltam, amikor az öreg odajött az asztalomhoz és ráncos kezével felém nyújtott néhány szelvényt.

– Vegyél, fiam.

– Köszönöm, uram.

– Ez az utolsó három darab.

– Köszönöm, de nem szeretek játszani a szerencsével.

Az öreg szemei felragyogtak, mint a macska szemei. Úgy szorongatta az utolsó három szelvény, mintha az élete múlna rajta.

– Miért nem?

– Nem szeretem, elveszik a békémet.

– Ez az utolsó három, vegyél egyet…

– Értékelem, uram, de nem.

A feje a kalap alatt olyannak tűnt, mintha hegyes ceruzával rajzolták volna. Az arca épp olyan hegyes volt, mint a mondatai, tekintete, mint a napfény. Mosolyogtam és ő is mosolygott, ha sírtam volna, ő sokkal többet sírt volna. Ez volt egy olyan ember élete, aki már sok mindenen keresztül ment…

Most ismét felém nyújtotta a szelvényeket:

– Nem akarok lottószelvényt.

– Miért?

– Azt mondta, hogy már csak három van. A lottó árusok az utolsó szelvényeket megtartják maguknak, tegye el maga is.

Ez jutott most eszembe, hogy az árust elküldjem magam mellől. Ő megfogta a szelvényeket és a zsebébe tette azokat.

– Sosem veszem meg az utolsó szelvényeket. Tulajdonképpen nem veszek soha egyet sem.

– Miért?

Az öreg eltolta az asztalt, ahol ültem, és mint egy száraz ág rogyott le a székre. Macska szemei tigris szemekké változtak. Nem akartam rászólni, intett a pincérnek és ekkor rájöttem, hogy egy teát akar inni. Boldog mosollyal nézett rám, a tekintete egyszerre volt boldog és szomorú. Amikor a tea megérkezett, komoly arccal kortyolt bele, majd így kezdte:

– Néz fiam, egy történetet akarok elmondani neked. Ezt nem mondtam el még senkinek. Majd nyugodt, ám kioktató hangon belekezdett:

– 1970 volt, akkor a jackpot olyan nagy összegű volt, hogy mind a gazdagok, mind a szegények izgatottan várták a sorsolás napját. Isztambulban élt egy Fehmi nevű fiatalember. Eredetileg Niǧdéből származott, amikor tíz éves volt, amikor az egész család Isztambulba költözött. A középiskolában Fehminek rosszul ment az olvasás, rossz volt a helyzete, mert ő egy falusi gyerek volt, aki a városba érkezett. Ma már nem számít, hogy ki honnan jött, de abban az időben egy falusi szégyellte magát, és nem járt kávézókba. Egyébként Fehmi délutánonként taxisofőrként dolgozott.

Mindent el fogok mondani neked, a kezdetektől. Volt egy lány, aki tetszett neki, Meral volt a neve, és olyan volt, mint egy modell. A lány szemezett Fehmivel. Azonban Meral középiskolát végzett, Isztambulban nőtt fel és sok mindent szeretett volna. Fehmi tudta, hogy ha a lány apja intelligens ember, neki fogja adni Meralt. A lány annyira tetszett neki, hogy ha meglátta, még a lélegzete is elállt és valószínűleg egy értelmes szót sem tudott volna kinyögni, ha beszélnie kellett volna vele.

Fehmi napról-napra egyre szerelmesebb volt, amikor tükörbe nézett, bolond szerelmesnek látta magát. A lány apja, az „angol” Oszmán, nyugdíjas rendőr volt. Azért kapta az angol jelzőt, mert olyan szeme volt, mint nekik és citromos vízzel fésülte a haját. Olyan magas volt, hogy alig fért be az ajtón, hangja pedig olyan éles, hogy sértette az ember fülét és messziről áradt belőle a citrom illat. Amikor még rendőrként dolgozott, „Oszmán, a hitetlen” néven emlegették. Szenvedélyes és makacsul kitartó ember volt. A felesége meghalt. Azt mondják, hogy a nő a halálos ágyán hitetlennek nevezte a férjét, majd meghalt. Emiatt Oszmán nem is akart elmenni a temetésre, úgy kellett őt kényszeríteni. Emiatt nem valószínű, hogy Oszmán Fehmihez adná a lányát feleségül. Valószínűleg, ha az „angol” hallott volna kapcsolatukról, betöri Fehmi orrát, vagy golyót ereszt belé. Fehmi nem tudta mit kellene tennie. Végül egy nap, megvárta Meralt a sarkon és elmondta neki mit érez.

– Szeretlek – mondta Fehmi, a lány nevetett és hátravetette göndör fürtjeit.

– Túl gyors vagy, ha az apám meglát, meg fog ölni. – mondta.

Erre Fehmi annyit mondott:

– Megszököm veled.

A lány mosolyogva, az egyik oldalról a másikra dobálta haját.

Fiam, tudom, hogy teletömöm ezzel a történettel a fejed, de ha nem mondom el, akkor nem érted meg a lényeget.

Tehát, Fehmi arra jutott, hogy szembeszáll a lány apjával. Fogta a szüleit és együtt elmentek Oszmánhoz. Allah és a próféták színe előtt nyilvánították ki szándékukat. Oszmán csendben kirúgta Fehmit a házból, Fehmi minden bátorsága elszállta, ahogy a férfi mondta itt van „Oszmán, a hitetlen”. Fehmi megszökött Merallal és a lány kérésre először Niǧdébe mentek, onnan pedig majd oda, ahová Allah mondja nekik. Oszmán újévkor lerészegedett a sok rakıtól, amíg aludt, a fiatalok addig szöktek meg. Oszmán annyira részeg volt, hogy a világvége sem ébresztette volna fel. Fehmi megpróbált mindent az ellenőrzése alatt tartani, annak ellenére, hogy napok óta ne aludt.

Szilveszter volt, miután elbúcsúzott szüleitől, Fehmi a kávézóba ment inni valamit, körülötte mindenki a lottósorsolásra várt. Ahogy az óra elütötte az éjfélt, a tévé képernyőjén megjelentek a nyertes számok. A kávézó Ibo hangjától zengett:

– Ember, Fehmi, mennyi szelvényt tartottál meg? (megjegyzés: Fehmi a taxis munkán kívül lottószelvényeket is árult)

Fehmi gondolatai Meral körül forogtak. Az italozók, hastáncosok, mindannyian szelvényüket szorongatva álltak a tévé előtt. Fehmi úgy érezte most jött el az idő, és éppen, amikor elhatározta, hogy megkeresi Meralt, Ibo, a kávézóból így szólt hozzá:

– Neked nincs szelvényed?

Fehmi kivette a szelvényeket a kabátja belső zsebéből. Ő is a tévé előtt állt, azért, hogy Ibo, ne sejtsen semmit, mivel ő is az ördög cimborája volt, és ha sejtette volna, mire készül, nem engedte volna, hogy elmenjen Meralért.

Megkezdődött a fődíj sorsolása, és azért, hogy Fehmi le ne bukjon, ő is fogta kezében a szelvényeket, amelyek elrejtették hazugságát. A képernyőn megjelentek a számok: 7,4,6,0,5,5,6. Fehmi ekkor csak ennyit mondott:

– Allah.

Senki sem értette, miért mondja ezt. Kiabálni kezdett, mint egy őrült. Mindenhonnan gratulációk érkeztek felé. Az ünneplést maga mögött hagyva indult hazafelé. Amikor felvette szüleit, eszébe jutott Meral, most már gazdag ember, így a lány apja nem utasíthatja vissza. Fehmi azt szerette volna, hogy Oszmán áldásával vehesse feleségül Meralt és három napon és három éjen át tartó esküvőjük legyen rengeteg étellel és zenével. Fehmi mindennél jobban akarta Meralt, a pénz már nem jelentett gondot….

Az esküvő napján a távoli rokonok is segítettek, körülmetélési ünnepségeket szerveztek a környékbeli gyerekeknek. Mindez azért volt, mert Fehmi hamarosan bevonul. Elaludt az új házában. A hadsereggel Sivasba indult. Felesége, Meral egy nap felhívta és elmondta neki, hogy dolgozni akar és pénzt keresni. Fehmi olyan férfi volt, aki bármit megadott volna annak, akit szeret. A tél elmúlt. Fehmi számolta a katonai szolgáltból hátralévő napokat. Meral nem válaszolt az általa írt levelekre és telefonon sem volt elérhető.

Fehmi eltávozási engedélyt kapott a parancsnokától, így elutazott Isztambulba. A ház ajtaja zárva volt, a bankban lévő pénz nagy része is eltűnt, csak az apró maradt meg. Még Oszmán sem tudta, hol van a lánya. Fehmi visszatért a sereghez. Egy pillanatra úgy érezte, el kell menekülnie, de apja azt mondta neki, hogy a hazát kell szolgálnia. Minden nap másik telefonról hívta szüleit. Még Oszmán házába is szereltetett telefont, hátha őt keresi majd Meral. A rendőrség és a csendőrség közzétette a híreket. Amikor leszerelt és hazautazott családjához, ő is megtudta az igazságot. Meséltek neki Meralról, sőt azt is megtudta, hogy a lány egy ribanc. Amit a szüleitől hallott, nagyon rosszul esett Fehminek. Meral kivette a pénzüket a bankból és egy másik férfival külföldre szökött. Később kapott egy levelet a bíróságtól, a válási papírok voltak benne. Még mindig ribanc volt, mondta. Fehmi csendben maradt, nem szólt semmit. A bírósági irattal sem foglalkozott, de egész testét emésztette a fájdalom. Oszmán sem tudott kimenni az utcára a szégyen miatt, ólomsúlyként nehezedett rá minden. A bírósági tárgyalás napján Meral még csak Fehmire sem nézett, miközben azt mondta: Kibékíthetetlen ellentét van köztük. Meral felfogadta a legjobb ügyvédet, ő is konzultált eggyel, aki azt mondta:

– Ha el akar válni, váljanak el!

Nem mindenki akarja feladni a pénzt, de Fehminek nem ez volt a legfontosabb, úgy érezte, minden a lottónyeremény miatt történt.

Eladta a házát, inni kezdett és játszani. Amikor már szinte semmije sem maradt, visszatért szüleihez. Mivel nem talált munkát, ismét lottóárus lett. Az emberek egy ideig kinevették a háta mögött. Többé sosem vásárolta meg az utolsó szelvényeket, mindig visszaadta.

– Ha eladom a szelvényeket, olyan boldog leszek, mint egy kisgyerek! – mondogatta.

Sosem mondott egyetlen rossz szót sem Meralról, pedig sokmindent mondhatott volna.

Ebből biztosan megérted, fiam, Fehmi sokkal szomorúbb volt amiatt, hogy elvesztette azt akit szeretett, mint hogy elvesztette a pénzét.

– Nem tudom, megértetted-e fiam, amit mondtam. Te nem akarod megvenni az utolsó szelvényeket, mert nem akarsz játszani a szerencsével.

– Pontosan, nem akarom elveszíteni a békémet.

Az öreg ezután felállt.

– Rendben, kérek egy lottót.

– Félreértettél, én nem azért mondtam el neked mindezt, hogy vegyél tőlem szelvényt!

– Nem is gondolom így, akarok egyet venni!

– Neked nem adok, a tea elég lesz!

– Rendben.

Ezzel az öreg elindult kezében az utolsó három szelvénnyel. A tea kihűlt, a pincér hozott másikat.

– Elmondta neked?

– Mit?

– A történetét.

– Úgy érted…, ez az ő története?

– Nagyon kevés ember van, aki ismeri Fehmi úr történetet, nem mondja el mindenkinek!

– Ohhh…

– Ez maradjon köztünk…. Fehmi úr fizette az én körülmetélési ünnepségemet is…. Amikor a történet szomorúsága megérintette a lelkem, a háttérből hallottam őt:

– Utolsó lottószelvények!

A történet Engin Sessizlik című novelláskötetében is olvasható.

Kafasına göre 19. szám – 2018. március-április