Category: Kafasına göre

A magazin 2022. szeptember-októberi számában megjelent novella részlete:

“Megfordítottam a házi telefon kézibeszélőjét, ami minden nap ugyanakkor kezdett el csörögni. A hívó fél tudta, mikor vagyok egyedül otthon, és amint felvettem a telefont, hosszú hallgatás után elváltoztatott hangon szólalt meg. A tompa és mesterséges hangszín, amelyen megszólalt, azt éreztette velem, hogy egy tini lehet. Sokáig azt gondoltam, hogy az egyik fiú az osztályból egy lány hangját utánozza és így akar kigúnyolni. Megpróbáltam megtalálni a hangnak a tulajdonosát, amelyet hónapok óta hallok azok között a fiatalok között, akiket ismerek, akiket ismernem kellene, vagy olyanok között, akik nem is köszönnek. Amikor a szüleim nem voltak otthon, csörgött a telefon, és nem volt hallgatott el addig, amíg fel nem vettem. Mivel ezeken a tárcsás telefonokon nincs némítás, a telefon kihúzásával vagy a kézibeszélő megfordításával sikerült csak elérnem, hogy abbamaradjon a csöngés. Két hónap után rájöttem, hogy a hang tulajdonosa egy lány. A szomszédos kultúrákban azzal, hogy valakinek felfedjük nemi beállítottságát, istenkáromlásnak számít és én ezek után úgy zúdítottam rá különféle átkokat, ahogy csak a torkomon kifért. Rövid hallgatás után ő annyit mondott:
– Kérlek, nyugodj meg, beszélgessünk.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A magazin 2022. július-augusztusi számában megjelent novella részlete:

“Macit úr a nyolcvanas évei közepén járó, híres idegsebész volt. Húsz évvel ezelőtt visszavonult az orvostudománytól és egész nap egy széken ült és a halálról gondolkodott. Fiatal korában félt a haláltól, így repülőre sem szállt, csak a külföldi szemináriumokra való kötelező utazások során. Most egy karosszékben ült, teázott és a halált várta, miközben viccesnek és ostobának találta, hogy fiatalkorában mindettől félt. Miután ivott a teájából, minden napja rutinszerű volt: ugyanabban az időben kezdte el nézni a VHS-kazettára felvett sorozatot. Hamarosan a bejárónője, Mukaddes érkezett és friss teát töltött neki. Macit úr szellemileg is jó egészségnek örvendett, szeretett mindent ugyanakkor csinálni: hét órakor kelt, fél nyolckor megette a reggelijét, újságot olvasott és várta, hogy fél tízkor megérkezzen Mukaddes. Ha Mukaddes egy kicsit késett, felbosszantotta magát és arca lángolt, az arcán lévő apró erek pedig megduzzadtak. Mukaddes állandóan késett, és mindig más kifogással állt elő:

– Az isztambuli forgalom, Macit úr, mit tegyek?”

A teljes történet itt olvasható >>>

A magazin május-júniusi számában megjelent novella részlete:

“Egy ideig azt hittem, egy félreeső helyen bujkál. Amikor nem volt a közelben, és nem dörgölőzött a lábamhoz, általában első mancsával kinyitotta a zárt szekrényajtókat, és bebújt valamelyik szekrénybe. Még ha azt kérdezném is: „Aziz, Aziz, hol vagy, fiú?, biztos dorombolva aludna egy sötét helyen. Teltek-múltak az órák, mivel be tudott bújni minden szekrénybe, még a rejtekeit is megnéztem, ami egyre több volt, és ez a kreativitása minden alkalommal megőrjített. Ahogy telt az idő, egy égető érzéssel szembesültem, ami az elvesztésétől való félelemmel párosult. Úgy tűnt, a hangomba is beleégtek a sercegő hangok.”

A novella teljes egészében itt olvasható:

Kafasına göre novella – Történet Azizról

A magazin 2022. március-áprilisi számában megjelent novella egy részlete:

“Vannak, akik sok mindent álmaikban tesznek meg. Mindazt, ami nem történt meg, ami nincs, amit nem tudnak szeretni gondolataik függönye mögé rejtik. Időnként megtalálják a módját, hogy boldogok legyenek, hogy néha elhagyják a testüket még ha a valóságban vannak is, és hagyják, hogy a szél elfújja azt, és álmaikat a lelkükbe rejtik.

Ali İhsan termetes testét a buszmegállónak támasztotta, lehunyta a szemét, és álmaiban kezdett vándorolni. Azok, akik ismerték Ali İhsant tudták, hogy mindig ezt csinálja. Valahányszor ha talált egy helyet, ahol megpihenhette hatalmas testét, csukott szemmel álmodozott és magában beszélt, a testétől eltérő lágysággal. Noha általában dühös, veszekedő, sértődékeny férfiként ismerik, de akárkivel is beszél és bárhová is megy álmaiban, a pufók arcán végigfutó szavak vattacukorra emlékeztetnek. Ali İhsan a harmincas évei közepén járt. Ijesztő külsejével és nagy termetével testőr volt Ankara híres pavilonjaiban. Elégedett volt-e azzal, amit csinál, vagy elégedett volt önmagával, már régóta nem tettem fel ezeket a kérdéseket magának. Mintha Ali İhsan kapott volna időt, és ezt próbálta volna meg kitölteni. Céljait, álmait nagyon fiatalon elvesztette, és amikor nem tudott ez ellen semmit tenni, elhatárolódott az emberektől és önmagától is.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A magazin 2022. január-februári számában megjelent novella egy részlete:

„Úgy érzem, már régóta várok rád.”
Így kezdődött Sinan és Eda kapcsolata. Sinan olyan meggyőződéssel mondta ezt a mondatot, hogy sokáig a lelkében hordozza ezt a szeretetet, és az arcán sokáig fog látszani. De történt valami, megváltozott, nem működött a dolog és az idő sötét felhőt sodort kapcsolatuk fölé. Néha azt mondják, nem működik, nem tudsz meggyógyulni anélkül, hogy átszúrnád a fejedben lévő sebet. Sinan nagyon szerette őt, Eda titkolta szerelmét… Egy botladozó, egy helyben toporgó, emészthetetlen kapcsolat volt kialakulóban. Egy idő után, amikor már mindenki ujjal mutogat a másikra, eljut odáig, hogy szorításnak érzi a kapcsolatot és másra vágyik. Ha a veszekedések között valamelyikük csöndben maradna, minden a helyére kerülne és emlékezhetnének arra, amikor átölelték egymást, de ez már nem volt lehetséges, mert mindketten elfelejtették személyiségüket, érzéseiket. Sem barátaik tanácsa, sem kemény mondataik, melyek pofonként próbálták észhez téríteni őket, már nem voltak elegendőek, ők folytatták tovább fájdalmas kapcsolatukat.“

A teljes történet itt olvasható >>>