Category: Kafasına göre

Már kapható Törökországban a Kafasına göre magazin legfrissebb száma. A 2022. január-februári lap címlapján ezúttal a Mátrix sztárjai.

Engin legújabb novellájának címe pedig Evde (Otthon).

A magazin 2021. november-decemberi számában megjelent novella egy részlete:

“Amikor unatkozom, kibírhatatlanná válok…

Ankarából eltűntek a színek, már több hete a szürke szín az, ami elárasztotta a szívemet és a hideg idő egyesült a sápadt színekkel, így vált a város lelkének szószólójává. Bárcsak el lehetett volna oszlatni vagy el lehetett volna tüntetni ezeket a felhőket és a nap legalább egyszer rám kacsintott volna, minden jó lett volna és az ok nélküli szomorúság el tudta volna hagyni a lelkem. Ez nem egy kívánság volt, hanem egy hangosan kimondott ima…Nem akartam sem iskolába menni, sem pedig lógni a suliból. 15 éves koromig nem éltem át egzisztenciális válságot, szóval olyan állapotban voltam, amikor nem tudtam, mi történik velem, de ez kifacsarta a lelkem (pontosabban az agyam), összekötötte a kezeim, és ami a legfontosabb, az elmém. Majd csak akkor, ha eljön a tavasz lesz újra meleg mosoly a járdákon és nekem addigra egy kicsit meg kell nőnöm.

A téli szünet is unalmas volt. Ankarát nedves hó borította, fújt a szél és esett az eső 15 napig. 15 évesen nem tudtam felfogni, mi történik velem, csak egy olyan megpróbáltatáson mentem keresztül, amit szavakkal nem tudtam leírni. Amikor még nem volt okostelefon az emberek kezében, gondjaikat a szürke felhők nézegetésével kellett megoldaniuk. Még 5 év volt hátra az ezredfordulóig, 20 év (én is így gondoltam), a repülő autókig és 12 év, amíg a Facebook belép az életünkbe.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A magazin 2021. szeptember-októberi számában megjelent novella egy részlete:

“Isten ilyenné teremtette. Anyja és apja ebben nem bűnös. Legalábbis Bahtiyar ezt tudja, ezt hiszi, vagy talán ez az, amit hinni akar.

Rokonházasságból született gyerek, szóval nem tud beszélni, nem tud szavakat kiejteni, és ezzel már úgy tűnik megbékélt. Beburkolta magát az alázat által hozott békébe. Bahtiyar a legidősebb az öt fogyatékos gyermek közül, és az általános iskola után otthagyja az iskolát, hogy testvérei megélhetéséért dolgozzon. És még ha haragszik is az apjára és az anyjára, és legszívesebben azt mondaná nekik:

– Nos, miután fogyatékosnak születtem, mit vártatok a testvéreimtől – soha nem mondja.

De amikor a legfiatalabb testvére is fogyatékosnak született, félrehívta az anyját, és a szemével azt sugallta felé: „Anya, elég”. Anyja látta az üzenetet fia szemében, elszégyellte magát, és sírni kezdett. Bahtiyar szeme mindig felcsillan és nevet, minden szava felhalmozódik a szemében, és bármit is akar mondani – a bajairól és aggodalmairól – egyetlen pillantással el tudja magyarázni.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A magazin 2021. július-augusztusi számában megjelent novella egy részlete:

“A macska:

Ha kíváncsi vagy a nevemre, azonnal elmondhatom. A nevem: „macska”. Macska, csakúgy, mint mindegyik másé, akit ismersz, látsz az utcán, és otthon etetsz. Nyilvánvalóan csak ti, emberek csináljátok ezt a hülyeséget a névadással. Neveket adtok nekünk, és ezeknek a neveknek jelentése is van. Azonban minden macska, csak macska. Nem érezzük szükségét, hogy név szerint szólítsuk egymást, mindig felismerjük egymást. Ha két teljesen egyforma macska jelenik meg, akkor ez a világ bajban lesz. Csak ti, emberek, hasonlítotok egymásra annyira, hogy neveket kell adnotok egymásnak; de megértem, mert így akartok kitűnni a tömegből.

Ha többet szeretnél megtudni rólam, annyit mondhatok, hogy csíkos macska vagyok, 6 éves. Ennek az információnak elegendőnek kell lennie számodra. Életem hat évét azzal töltöttem, hogy életben maradjak. Nem, nem panaszkodom. Mi, macskák, olyan élőlények vagyunk, akik mindig boldogok lehetnek. Vagy ahogy ti, emberek fogalmaztok, mi macskák tudjuk, hogyan legyünk itt és most minden erőfeszítés nélkül boldogok. Minden macska megragadja a megfelelő pillanatot.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A magazin 2021. május-júniusi számában megjelent novella egy részlete:

“Egy kődarabnak támaszkodtam az iskola hátsó udvarán. Eláraszt a csend, nézem, ahogy a felhők megállnak az égen, és gondolkodom. Hakan a nyaka és a feje közé szorítja a táskát, és nézi, ahogy a madarak leszállnak a tetőre. Hakan egy fiú, akinek a legszerencsétlenebb pillanatokban is sikerül vigaszt nyújtania, és ezt nem azért teszi, mert szükségét érzi, hanem mert az élet megkívánja.

Az ankarai hideg az egész testemen áthatol a fenekemig és bennem ragad. Az egyetlen dolog, amire gondolhatok, az a szerelem fájdalma. Az eldobott táskát a fejem alá csúsztatom, de se erőm, se bátorságom nincs felkelni a helyemről. Nincs sok időnk beszélni vagy aggódni. Nem mentünk órára, az iskola hátsó udvarán maradtunk. Tizenöt perc van kicsengetésig. Hamarosan megtelik a park dohányosokkal, és mindenféle tanulóval. Megtöröm a csendet, ahogy megszólalok:

– Mi lesz velünk, testvérem?

– Ne kérdezd, testvér. Megint kidobtak minket, megint fájt a szívünk. Mi lesz így velünk?

Ezt utálom a legjobban Hakanban – először nemleges választ ad a kérdésre, amit feltettél neki, majd úgy tálalja, mintha ő találta volna ki.

 – Ne tedd fel nekem azt a kérdést újra, amit én már feltettem neked!”

A teljes történet itt olvasható >>>