Bemásztál az eperfa legtörékenyebb, karcsú ágai közé, más kamaszok tömege a fa alatt kórusban kiabál, hangosabban szólal meg azok hangja, akik korábban már képesek voltak leugrani ebből a magasságból, az intelligenciád nincs olyan szinten, hogy kiszámítsa az esés komolyságát a súlyod alapján a gravitáció törvénye szerint és megakadályozd a pubertás hormonjaid áramlását, taps, fütyülés, szitkok, gázos frázisok repkednek a levegőben. A levegőben röpködő varjak, az eperfa kiszáradt leveleibe burkolt verebek mosolyogva figyelik a helyzetet. Ha nem bírod tovább, és hagyod, hogy lezuhanj az eperfa tetejéről, először a talaj illata égeti meg a torkod, megvisel a fájdalom, amit érzel, énekes koldusok, fizetett tapsolók hangja keveredik a varjak nevetésével. Ettől jobban bedagad a bokád, és amikor a lábad úgy dagad, mint egy dob, és kórházba kerülsz, akkor rájössz, hogy a pubertás már csak ilyen.

Megtaláltuk a módját, hogyan alakítsuk ki saját független világunkat a serdülőkortól a férfikorig. Ezek a tettek inkább a férfiasság hormonjainak felszabadulására vonatkoztak, ami felemészt és megfőz bennünket, nem pedig a környéken kialakult barátságok eredményére. Addig harcolhattunk volna, amíg a testünk szenved, hogy megfeleljen a meghozott abszurd döntéseknek.

Egy hét múlva 1994-be lépünk. Mély csend honolt a környéken. Kíváncsi vagyok, ki dobna fel valami őrültséget, és hogyan találna vevőt a baromságára. Ha nem dőlne hátra, és nem állna elő egy ilyen őrült ötlettel, egy idő után szégyenlené magát és kirekesztett lenne. Egyszerűen olyan ötletekkel kellett előállnia, amelyek őrülten elfogadhatatlanok voltak. A szilveszter jó lehetőséget kínált ezekre az ötletekre, és mindenki jókedvének íze, jó szándéka zavaró helyzetet teremtett. Amikor legutóbb le kellett ugranom egy eperfáról, és dagadt bokával iskolába kellett mennem, mindez segített enyhíteni őrült gondolataimat. Olyan ötleteket vitattunk meg, amelyeket az utca leghomályosabb sarkában mondtunk csak el egymásnak. Mehmet lehajtotta a fejét, félt valami nevetséges dologgal szembenézni, Hakan, készen állt, úgy nézett rád, mintha azt mondaná, itt vagyok, Selim, próbálva leplezni idegességét, a póker játékosra jellemző higgadtsággal állt, olyan volt, aki nem fedte fel a kezében lévő ütőkártyát. Ő nem bírja elviselni a helyzetből adódó feszültséget.

-Azt javaslom testvéreim, szilveszterezzünk együtt. Hakanék háza üres, a családja nálunk lesz, nyugodtan lépjünk be ott az új évbe, mit szóltok?

Egymásra néztünk. Talán az ésszerű javaslat miatti meglepődésből adódóan egy ideig senki sem tudott megszólalni. Úgy tűnt, minden sátáni ötlet szertefoszlott. Hakan is elfogadta a helyzetet, feladta a fejében napok óta kalkulált tervét, amelyben csomókat varrt a testünkre. Hakan mosolyt próbált erőltetni az arcára, de csak azt hitte, ott van:

-Igen, töltsük együtt ezt a szilvesztert. Szórakozunk és beszélgetünk.

Mindannyian ragaszkodni akartunk egy logikus és békés javaslathoz, és elkezdtük felfogni azt az érzést, amikor érzelmekkel lépünk be az új évbe. Mehmet annyira elégedett volt a helyzettel, hogy nevetésben tört ki.

-Nekem is ez volt az ötletem, hát megkönnyebbültem.

Mi négyen, tinédzserek gyűltünk össze Hakanék házában szilveszterkor. Anya, apa, a közeli rokonok a mi lakásunkban voltak, a függetlenségüket kinyilvánító testvérek, saját programjaik után mentek. A magántelevíziós csatornákon a hosszú idő óta a szokásos, minden korosztály számára megfelelő szórakozást nyújtó műsor volt. Az otthon elkészített ételeket kézben hozták át Hakanékhoz. Kısır (bulgursaláta), pulyka piláv, kekszből készült csokitorta került az asztalra, amelyeket anyai szeretettel készítettek. Hiszen új évbe léptünk miközben egy nehéz új év lehetőségére gondoltunk, ahogy éreztük az izgalmat, hogy gondolatban megtehetjük a javaslatainkat, olyan ételt ettünk, mint az asszonycomb fasírozott, és annyit, amennyi csak belénk fért, megtöltöttük a gyomrunkat. Selim egy sarokban szunyókált, Mehmet a házi telefonon beszélt, tájékoztatta apját az otthoni helyzetről, Hakan pedig valamivel el volt foglalva a konyhában. Kezdtem álmos lenni az elfogyasztott süteményektől. De tudtam, hogy nem aludhatok, mert úgy tartja, ha úgy töltöd a szilvesztert, hogy nem számolsz visszafelé, másnap nagy bajod lehet.

A nappaliban keringő altatódal az egész testünket elfoglalta. Odakint a fagyos, hideg szél nemcsak az ablakokat verte, hanem bölcsőként rázott minket is. Amikor Hakan belépett a nappaliba, mindhárman aludtunk. A horkolásunk olyan szintű volt, hogy elfojtotta a hegedűvel kísért dalokat és a televízióból kiszűrődő hastánc zaját. Halkan megrázta a kezében tartott kólásüveget.

-Testvéreim, mi ez az alvás, még két óra van az újévig. Ébredjetek, hoztam nektek kólát.

Annyit ettünk, hogy a kólázás gondolata hányingert keltett bennünk, és savanyú ízt hagyott a szánkban. Mehmet a hasát vakargatta:

-Én nem iszom, jóllaktam.

Hakan azonban kitartóan ragaszkodott hozzá:

-Testvérem, jobban leszel tőle, kijózanodsz.

A szemében megjelenő démoni csillogás mindannyiunk belsejét megkarcolta, álmos testünkbe küldve a kisördögöt. Egyikünk sem kérdezte, mit tett a kólásüvegbe, de tudtuk. Ha Hakan lelkesen mondott valamit, akkor vagy pofán kell vágni, vagy megadnia magunkat. A poharakba töltött kólákat egyenként ittuk, és senki nem kérdezte meg a nyelvre tapadt keserű íz forrását. Álmosak voltunk, zavartak, és a mondataink elérték az alkoholos szintet.

A konyhában a pult alá rejtett üres vodkás üvegből hiányzó alkohol szintje látszott a szervezetünkben. Megittuk az egész üveget, a szánk és az orrunk, még mielőtt beléptünk volna az új évbe, tíz évre nyúlt vissza.

Egy tinédzser, aki egy óra alatt az egész üveg alkoholt elfogyasztotta, elkezdte elfoglalni az agyunkat. Mehmet a szavak helyének megváltoztatásával beszélt, alanya az állítmány helyére került, az állítmány próbált alany lenni, és minden jelző jó szándékú mesterré vált. Hirtelen Mehmet az asztalhoz ült, és váratlanul őrülten nevetni kezdett. Testünk a kanapéra támaszkodva nemcsak csatlakozott Mehmet nevetéséhez, hanem felment az asztalra, és tribünné változtatta a ház nappaliját. Egyfolytában nevettünk és megpróbáltunk beszélni, még úgy is, hogy nem is értettük, mit mondunk. Hakan leszállt az asztalról, és úgy kezdett beszélni, mintha mindannyiunknak tartana műsort:

-Tudjátok mi volt a javaslatom? Elmondhatom? Nem tarthatom magamban.

Mindhármunk nevetése ott lógott a levegőben, és nem tudtuk, hogyan cselekedjünk. Hirtelen mély csend támadt a nappali közepén, csengő hang visszhangzott a fülemben. Ha jól értettem, Mehmet és Selim is hallotta ezt a hangot. Ez egy olyan hang, amelyet magunkban találtunk ki, amikor kiszolgáltatottak voltunk a feszültségnek, és nem tudtuk, mit tegyünk. Hakan alig állt a lábán, így várta tőlünk a választ. Mély csend volt az asztal körül, miközben próbáltam gyógyítani az elmémet, bár nem tudni, melyikünk gyújtotta meg először a tüzet, ami miatt egy apró mosoly ismét megnevettetett.

Hakan, mintha megkapta volna a jelet, sorba rendezte a visszatartott mondatokat:

-A családjaink ugyanabban a házban vannak, csak mondom. Nem lenne jó, ha elindulnánk egy kellemes ankarai körútra a Mehmeték házából származó autó kulcsaival?

Mehmet apja közlekedési rendőr volt. Ha kiderül, hogy elloptuk az ajtó előtt csendesen alvó autót, akkor egy évre elegendő büntetőponttal jutalmazna meg mindannyiunkat. Ekkor egy váratlan ötlettől vezérleve Mehmet gyorsan elhagyta a házat, berohant a házukba, ellopta a kulcsokat és visszajött. Hakan elégedett volt a helyzettel, idegesnek kellett volna lennem, de Selimmel izgatottan tovább nevettünk:

-Én is akarom vezetni.

Ankara utcái újévre készültek, a kályhák által fújt ködös füst szilveszteri díszként lógott felettünk. Kirándultunk a mellékutcákban, hallgattuk a rádióban a kor legnépszerűbb dalait. Mehmet vezette az autót, mi pedig énekeltünk és kiabáltunk a kocsiban, nyitott ablakok mellett. Ahogy Mehmet rátaposott a gázra, megőrültünk, és úgy éreztük, hogy férfiak vagyunk. Mehmet hirtelen elrántotta a kormányt, és a főúton voltunk. A hideg szél megérintette az ablakon kilógó fejünket, éreztette velünk, hogy gyorsan megyünk. Ahogy az autó gyorsult, jobbra-balra billegett, Mehmet azonban fékezés helyett a gázra lépett. Az autó az oldalára fordulva kezdett eltűnni egy medencében. Mind a négyen néztük, ahogy a kocsi belesüllyed a medencében, de azt hittük, ki tudunk jutni a nyitott ablakokon. A medence színe változott, piros, zöld és lila vízsugarak táncoltak a levegőben a nap értelmének és fontosságának megfelelően. A medencében dideregve néztük a szökőkút vízsugarai által alkotott koreográfiát. A házakból visszhangzó hangok egyszerre felmelegítették a hideg ankarai éjszakát:

10, 9, 8

Mind a négyen egyszerre kezdtünk nevetni, kezünkkel a vizet csapkodtuk. Együtt néztük az eget:

4, 3, 2, 1

Fordította: Kollár Kata

Kafasına göre magazin 48. szám: 2023. január-február