Categories A nagykövet lánya

A nagykövet lánya 22. rész – epizódismertető és képek

Nare és Sancar harca a lányuk elhelyezési ügyében nagyon durván indul. Sancar ugyan végül nem használja fel Nare orvosi jelentését a felügyeleti jog tárgyalásán, azonban egy igen fájdalmas csapással éri el, hogy Melek ideiglenes felügyeleti jogát mégis ő kapja meg.

Nare is úgy dönt, hogy ő is keményen játszik, és elmegy Gedizhez, hogy segítséget kérjen tőle. De Sancar erre a lépésre Gediznek is tartogat egy meglepetést, és ez a  leggyengébb pontján éri Gedizet.

Gediz válaszol Sancar ezen tettére, de ezzel veszélybe sodorja Sancar és Yayha tervét, amit Kahraman ellen akartak bevetni.

Amikor Halise a bíróságon úgy tanúskodik, hogy Menekşe rossz mostohaanya, Sancar ezért gyanítja, hogy valami komoly dolog történhetett a múltban. Elvan válaszai miatt Sancar – aki csak a gyermek miatt vette feleségül Menekşét – úgy dönt, hogy elválik a nőtől.

Most már Nare számára is eljött az idő, hogy mindenért megbocsásson Sancarnak.

Categories A nagykövet lánya

A nagykövet lánya sikere

Mivel már adásba kerülése első napján A nagykövet lánya című török sorozatot nagy érdeklődés kísérte a világ minden táján, így már sok országnak eladta a török Inter Medya a vetítési jogot.

Az, hogy a múlt héten a 3. Nemzetközi İzmir Filmfesztiválon 5 díjat is elnyert a sorozat, tovább növeli népszerűségét.

A török Inter Medya vezérigazgatója szerint a szezon egyik legsikeresebb sorozata A nagykövet lánya, amelyet már több mint 50 országba adtak el. Tájékoztatása szerint a sorozat vetítési jogát megvette már ezen kívül Spanyolország, Bolívia, Uruguay, és hamarosan a paraguayi és costa ricai rajongókhoz is eljut. A vállalat vezérigazgatója azt is kijelentette, hogy az már biztos, hogy további 5 országba adják el a sorozatot (hogy melyek ezek, hamarosan, azt is bejelentik) és a sorozat iránti érdeklődés továbbra is folyamatos.

Forrás: Inter Medya

Categories A nagykövet lánya

5 díj A nagykövet lányának

A Star TV által vetített “A nagykövet lánya” tévésorozatot 5 különböző kategóriában díjazták a 3. Nemzetközi İzmiri Filmfesztiválon. Az online megrendezett ceremónián a díjakat átvevő színészek boldogságukat fejezték ki a díjakért.

2020. szeptember 26-án hirdették ki a Nemzetközi İzmiri Filmfesztivál közjegyző által hitelesített eredményeit, amelyet a Mozi és Televízió Szakmai Szövetség (ASİTEM) szervezett a Kulturális és Idegenforgalmi Minisztérium Mozi Főigazgatóságának támogatásával. A szavazás eredményeként az NGM és az O3 Media közös gyártású sorozata, “A nagykövet lánya”, a “Televíziós sorozatok” kategóriában, nagy sikert aratott, és 5 különböző kategóriában díjazták.

Több mint 150 ország vett részt a fesztivál keretében mintegy 1,5 hónapja zajló nyilvános, online szavazáson. Azon a szavazáson, melyre mintegy 5 millió szavazat érkezett, Neslihan Atagül Doğulu „legjobb színésznő”, Engin Akyürek „legjobb színész”, Tülin Yazkan „legjobb női mellékszereplő”, Uraz Kaygılaroğlu „legjobb férfi mellékszereplő” és Beren Gençalp a „legjobb gyermekszínész” díját kapta meg.

Forrás: 1001dizi.net

Categories A nagykövet lánya

A nagykövet lánya 21. rész – epizódismertető és képek

Nare, aki nem képes elviselni az általa megsemmisített Efeoğlu és İşıklı családok közötti évszázados barátságot, szembeszáll Gedizzel és saját kezébe veszi az irányítást. Tervével nehéz helyzet elé állítja Gedizt, aki ekkor úgy dönt, hogy az összes, Sancarnak adott pénzt visszaveszi, sőt még a birtokot is. Nare meglepő döntést hoz, olyat, amire senki nem számított.

Menekşe próbálja eltitkolni, hogy elvetélt, mind Sancar, mind a ház lakói elől, mivel tudja, hogy abban a pillanatban mennie kell családjával együtt a birtokról, amint mindez napvilágra kerül. A titkolózás szinte lehetetlen, ezért Menekşének új tervre van szüksége.

Elvan Naretól megtudja, hogy Yayha nem bűnös, így bocsánatot kér a férfitől, aki most épp Nare házában van és van nála valaki, mégpedig Dudu.

Ahogy Sancar egyre jobban közeledik Kahraman és Akın felé, úgy alakítja a dolgokat, hogy Melek biztonságba lehessen. Kahraman eközben próbál rájönni arra, hogy Sancar és Yayha még mindig ellenségként tekintenek-e egymásra, azzal az információval, amit a birtokról kapott.

Eközben a két szerelmes között napról napra nő a feszültség, egyrészt a felügyeleti jog, másrészt a fokozódó féltékenység miatt, amely mind Sancart, mind Naret olyan dolgokra készteti, amelyekre soha nem számítottak.