Category: Kafasına göre

A magazin 2019. január-februári számában megjelent novella részlete:

“Az İrfan és köztem lévő korkülönbség nem volt közvetlenül arányos azzal, hogy én 9. osztályos vagyok. Későn kezdte az általános iskolát, és megismételt néhány osztályt az általános- és középiskolában is. Sejtheted a korát a mindennapos borotválkozásból, az oldalt kopaszodó hajából és a mély hangjából. Az iskolai büfében találkoztunk. Kifogásolta, hogy a hot-dog és a szóda közötti árrés pénzügyi nehézségeket okoz, és túl nagy felhajtást csinálnak körülötte. Azt mondta el, amit én nem tudtam. Aznap találkoztunk először, köszöntöttük egymást, és barátokká váltunk, szavaival élve „haverok” lettünk.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A magazin 2018. november-decemberi számában megjelent novella részlete:

“Térdét az asztal alatt kinyújtva, kávéját kevergetve, titokban nézett rám. Talán az évszakok változását látta a lelkemben, úgy éreztem, mintha a tavaszi izgalmat teremteném a téli szezonban. A megtévesztő tavasz után a fagyos levegő megölte a nyíló virágokat. Az a pillanat, amelyet három asztal távolságában tapasztaltam, olyan volt, mint egy virág öröme, amikor megpróbált kiszabadulni a palántából.

Barátokkal beszélgetett. A kifejezések közé, mint egy vessző, úgy illesztette be a pillantásokat, amelyekkel rám nézett. Míg annál az asztalnál beszélt, úgy tűnt szemei ​​mellettem vannak. Némán néztem, anélkül, hogy megmozdultam volna.”

A teljes történet itt olvasható >>>>

Törökországban már kapható a Kafasına göre magazin 39. száma Harry Potterrel a címlapján. Engin legújabb novellája is olvasható benne, melynek címe Benim Adım… (A nevem…).

A 2018. szeptember-októberi lapban megjelent novella részlete:

“Harun az ajtó másik oldalán állt, és várta, hogy kilépjek a házból. Könnyű kitalálni, mit akar egy gyermek 12 éves korában, de nagyon nehéz átérezni. Harun Aleppóból származott. Anyja a háborúban elvesztette apját, és kénytelen volt nagybátyjával és testvéreivel együtt Törökországba jönni. Egy romos ház első emeletén lakott, amely ház felújításra várt. Az épület, ahol élt Aleppóban, olyan volt, mint amelyet a háború elpusztított. A ház gipszfalai csak reményt jelentettek egy olyan ember számára, aki ismeri a különbséget. Harun számos városban járt, például Gaziantepben, Bursában és Ankarában, és most nagybátyjával, testvéreivel és a 12 tagú családjával együtt eljutott Isztambulba.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A 2018. július-augusztusi lapban megjelent novella egy részlete:

“İsmet bácsi, Hakan nagyapja, gyermekkorom mentora volt, annak ellenére, hogy vak volt, belelátott a lelkembe. Egy gyermekkori betegség miatt vesztette el látását. Gyermekkorában, annak ellenére, hogy sötétségben élt, megtalálta a színeket, elhelyezte azokat szívébe és egész eddigi 90 évében táplálkozott belőlük. Nem bánta, hogy nem lát. Amikor a sötét világról kérdezték, rágyújtott egy újabb cigarettára – három csomaggal is elszívott egy nap – és témát váltott.

Fiatalabbnak nézett ki, mint a korosztálya tagjai, kiegyenesedve járt. Ha feleségét, Haticet kérdezték róla, azt mondta, hogy İsmet mindig inget és nyakkendőt viselt a hivatalos eseményeken. Ha a szomszédot kérdezték róla, ő azt mondta, hogy annak ellenére, hogy vak, nem ideges semmi miatt, nem bán semmit, mindent elintéz a szája szegletében bujkáló félmosollyal. Ha engem kérdeztek volna – de nem tették – sokat tudtam volna beszélni róla. Amikor mosolygott, azzal meghívott egy csodás helyre az ő sötét világába.”

A teljes történet itt olvasható >>>