Category: Kafasına göre

A 2016. március-áprilisi számban megjelent novella egy részlete:

“Tél van, Ankara olyan, mint egy jégszekrény. Hangosan süvít a szél. A hó fehér lepellel borította be az utcákat. A háztetők pereme olyan, mint egy menyasszonyi ruha, minden olyan nyugodtnak tűnt. Tettem fel teát főni, de ágyban maradtam, hogy ne szakadjon meg az álmom. Próbáltam aludni, bebújtam a takaró alá, de a fenekem kilátszott. Az utcáról jött egy hang. A szomszédból hallottam ezt a csendes szimfóniát.

A nedves ablaküvegnek nyomtam a homlokom és már láttam is a csendes hangok okát. Meghalt a legjobb barátom, Selim, apja és az emberek csendesen adták át egymásnak a hírt. Kirohantam az utcára csizma és kabát nélkül, anyám hangjára azonban visszamentem és felvettem ünneplő ruhámat.”

A teljes történet itt olvasható el >>>

A 2016. január-februári lapban megjelent novella egy részlete:

“A modern élet mindent tálcán nyújt felénk, az egészséges életet, az arcunk csillogását és a hétköznapi viselkedésünket is. Olyan ez, mint amikor Mecnun kereste volna Leylaját, a közösségi média lájkjain keresztül mindenki Mecnun mellé állna, vakon másokat tartanának bűnösnek. Ugyanúgy, ahogy a házakban földgáz van, a szavak, amiket szerelemnek hívtunk csak úgy záporoznak mindenfelé, cseng a telefonunk és a megszerzett lájkok összessége határozza meg, milyen lesz a jövőnk. A svájci tudósok, újságok utolsó oldalin közölt megállapításai között nem szerepel a szerelem képlete, a fa törzse szinte sír, ha késsel faragunk belé egy szívet, ez az ár. Az atombombát létrehozó tudósok tehetetlensége egyenlő az elme tehetetlenségével. Az idősebb tudósok sem tudják megtalálni az okot, mi az, ami meggyújtja a szívünket. A hiúság gyógyszerét még nem találták meg, és sajnos a lustaságunk, a tudatlanságuk és az áldozatkészségünk sem tudja megoldani.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A 2015. decemberi magazinban megjelent novella részlete:

“Amikor írsz egy történetet, még az utcán lévő macska is lehet a főszereplője. De mindenekelőtt le kell szögeznem, hogy ennek a történetnek a hőse én vagyok. Hősök, legendák, mondák, amelyek az idők során jutottak el mindenkihez, és amelyek az „egyszer volt, hol nem volt” szókapcsolattal fonódtak össze a keleti tündérmeséktől az 1001 éjszakáig, Tepegöztől Korkut Dedéig, Keloglantól a falusi történetekig. Ha ezeket a meséket már unod, utazz kétezer kilométert és a hősök itt már Piroska, Pinocchio, Hamupipőke. Annak ellenére, hogy szinte észre sem vesszük, ők a mi hőseink. Gőgösnek tűnhet, amikor azt mondjuk, ez „gyermeki ész”, de ők a mi hőseink, akik még mindig, mélyen legbelül, bennünk vannak. Ha eltekintünk néhány apró részlettől, úgy érezzük, hogy mindannyian suttognak valamit a fülünkbe. Ha megértjük őket, akkor a mi Kellile-Dimmeünk lesznek, ha nem, akkor elfelejtjük őket.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A Kafasına göre magazin 2015. október-novemberi számában megjelent novella egy részlete:

“A forró idő arra ösztönözte az embereket, hogy családjaikkal útra keljenek, és így gyönyörű hazám, amelyet három oldalról víz vesz körül, olyan lett, mintha egy felfújható úszómedencébe helyezték volna. A vonatok és az utak tele voltak polgártársaimmal, akik szalmakalapjaikat felvéve vizet kerestek, ahol áztathatták lábukat. Sőt, az egyik ötcsillagos szálloda „Bayram of Sweets” nevű étele olyan ízletes volt, hogy aki fogyasztott belőle, úgy felpuffadt, mintha párolt húst evett volna. Semmit sem tehetett senki a hőség ellen. Megpróbálni legyőzni a természetet az emberekre jellemző butaság volt, és lehetetlen is volt 16 Celsius fok alá csökkenteni. Így én a ház leghűvösebb helyén döner kebabot készítettem és azon kaptam magam, hogy be is csomagolom. Karjaim és kezeim a székhez tapadtak, az ajtók és ablakok tárva nyitva voltak, fejemmel és fenekemmel hívtam a szelet, csak nehogy hívatlan vendégként jöjjön. Arra gondoltam, a legjobb dolog ebben a melegben egy olyan helyre menni, ahol vízbe lógathatom a lábam, mint előrelátó embertársaim. A telefonomon lévő internet segítségével próbáltam jegyet találni magamnak és jól szervezett polgártársaim miatt könnyekig meg is hatódtam.”

A teljes történet itt olvasható >>>

A 2015. augusztus-szeptemberi magazinban megjelent novella részlete:

“A vonal másik végén régi barátom, aki még mindig a barátom és állítom, hogy a jövőben is az lesz, Hakan volt. Hallgattam Hakant, és csendben maradtam, mert jól tudtam, mit fog mondani. Meg lehet érteni a régi barátságot a beszélgetés csendjéből, de soha nem lehet tudni, hogy mikor válnak el egymástól, mint az öltések egy régi zakón. Tudtam, miről van szó, és folyamatosan ismételgettem magamban azt a hazugságot, amit mondani akartam neki, még mielőtt meguntam volna, hogy újra és újra meghallgassam a már ismert történetet.”

A teljes történet itt olvasható >>>