Az interjú eredetileg a Kafasına göre magazin 2018. november-decemberi számában jelent meg.
Engin Csend című novelláskötetének megjelenése apropóján interjút készített vele Genco Özak.
Történeteidben a gyerekek a hősök. Honvágyad van? Ezek a történetek a benned lévő gyerekről szólnak?
A színészet olyan, mint amikor „játszol, mint egy gyerek”. Számomra ez nagyon értékes. A világ legjobb színészei a gyerekek. Íróként az a problémám, hogy nem tudok színészként írni. Korábban sok mindenről írtam, de az elmúlt 4-5 évben új kapcsolatba kerültem az írással. A lázadó 20-as éveim után úgy éreztem, kapcsolatot kell kialakítanom a gyermeki énemmel.
A Kiraz ağaçı című novella olvasása közben olyan benyomásom volt, hogy a benned fejlődő író attól tart, hogy kiszolgáltatottá válik. Fejlődünk és a világ groteszkké válik?
Valójában, ha elveszítjük gyermeki énünk, fizikailag groteszkké válunk. Az érzelmeink növekednek, elveszítjük gyermeki lágyságunk. Ilyen az élet. Biztosítanom kellett az érzelmek védelmét. A kötet valamennyi története a gyermekkorról, a jelenről és a jövőről szól.
Mi a helyzet a serdülőkorral?
Serdülőkorban még kevés problémával kell szembenéznie egy férfinek. Amikor 15-16 évesek vagyunk, a lányok, akikbe beleszeretünk, mindig érettebbek nálunk és ők a férfiakba szerelmesek. Nem szeretünk tükörbe nézni, pattanásaink vannak, a hangunk mély. Vannak olyan élettani problémáink, amelyekről nem tudunk beszélni, és e miatt dühösek vagyunk. Ez egy olyan időszak, amit senki sem akar újraélni. De ez a korszak nagyon értékes kincs.