Engin Akyürek jelenleg egy új sorozatot forgat, a címe: Mindhalálig. Egy ideje már nem hallottunk felőle, de ezen idő alatt sem volt tétlen, újságírónak állt. Egy évvel ezelőtt alapított egy újságot barátjával Ankarában, amelybe ír és interjúkat is készít.
Akyürek, aki mindig szerelmes férfit alakít sorozataiban, azt mondta: „Mindig konfliktusokkal teli, kemény, traumatikus kapcsolatokban voltam. A közönség a szerelmi történeteket szereti, mert a szerelem mindent megszépít.”
Akkor találkozunk Enginnel, amikor már olvadni kezd a hó Isztambulban és a nap egyre melegebben süt.
Még nincs itt. Egyszer csak a szomszéd asztalnál ülő hölgyek arckifejezése megváltozik, csillog a szemük. Egyből tudom, hogy Engin megérkezett… és nem tévedek. Ott áll az asztalunknál, nagy mosollyal…
Engin Akyürek ilyen hatást vált ki… Azzal, hogy évek óta csodálják őt a nők, karrierje építésében is hasznos számára. A lejátszott sorozatok és filmek révén minden alkalommal csodálja őt a közönség.
A Külföldi vőlegény, a Ha felhő lennék, a Fatmagül, a Piszkos pénz, szerelem vagy a Sors és az Emlékek útvesztője, ez volt a múltban. Most azért találkozunk Enginnel, hogy legújabb sorozatáról beszéljünk, ami a török ATV csatornán látható. Egy elég zsúfolt helyen találkoztunk. Engin nagyon természetesen viselkedett. Hozzá van ezekhez a helyzetekhez szokva. A beszélgetés során erről azt mondta: „Az emberek megnéznek, majd mindenki foglalkozik tovább a saját dolgával.”
Én azonban most másról szeretnék vele beszélni. Azt tudom, hogy barátjával egy éve indítottak el egy újságot, és ő is ír bele. Eddig 12 cikke jelent meg. Ugyan az írások nem róla szólnak, de életének egyes mozzanatait felfedezhetjük benne. Így a beszélgetést ezzel kezdem:
– Ön is ír cikkeket a Kafasına göre című magazinba. Ön is részese volt ennek létrejöttében. Honnan jött az ötlet?
– Olvasta az írásim? Hogy talált rá, kíváncsi vagyok az objektív véleményére…
– Mindegyiket olvastam. Volt önről egy kép a fejemben; a csendes, félénk, misztikus jelzők jutottak eszembe…. Most már tudom, hogy egészen más és hogy ezek 18 éves önmagáról szólnak… vagy rosszul gondolom?
– Nem, ezek az évek nagyon értékesek számomra. Vannak benne kitalált részek is, de olyanok mintha magamról írtam volna. ezek nem az én gyerekkoromban történtek. Csak kevésbé szólnak rólam, némelyik a megfigyeléseimből, némelyik Ankaráról, van amelyik a 90-es évekről, némi a tudatalattimból és néhány az elvárásaimról szól.
– Az egyik történetben arról ír, hogy barátjával ugyanabba a lányba szerettetek bele. Létezik ez a barát?
– Nem, Mehmet nincs, de az mindenkivel előfordult középiskolába, hogy a barátjával ugyanabba a lányba volt szerelmes. Természetesen velem is volt ilyen.
– Honnan jött az ötlet, hogy kiadjanak egy magazint?
– Az elmúlt 20 év a magazinok és a magazin kiadás tekintetében nagyon jónak mondható Törökországban. Követem és mindig elolvasom az irodalmi, humor és történelmi kiadványokat. Van egy régi barátom Ankarából, Yasin Öksüz, vele beszélgettem már többször is az újságkiadásról, de sokáig hanyagoltuk a dolgot. Azután egyik nap mindez valósággá vált. Úgy döntöttünk, hogy kiadunk egy újságot Kafasına göre címmel, amiben lehetőséget adunk fiatal tehetségeknek a bemutatkozásra. 12 emberrel dolgozunk, mindenkinek más a munkája. Én is írok bele. Először csak egy kisebb magazinra gondoltunk, de végül ilyen méretű lett.
– Az írás közel áll önhöz?
– Egyetemista korom óta írok. Abban az időben ilyen környezet vett körül és jól éreztem magam írás közben. Minden írás, ami idáig megjelent, régről került elő, a szekrényben porosodó kézirat volt. Az első például egy olyan történet, amit még 21 éves koromban írtam. Azután elkezdtem újakat is írni. Ami egy gyerekkel vagy egy fiatal emberrel történhet, az a közös pont bennük. Szeretném, ha lenne belőlük majd egy könyv.
– Milyen volt gyermek- és fiatal korában?
– Tizenéves koromban naiv voltam és gyönyörű volt az élet. Szórakoztató volt számomra az az időszak.
– Hogy élte meg a serdülőkort?
– Rossz körülmények között nőhettem volna fel és számos rossz dolog történhetett volna velem. Az életem azonban nem volt ilyen…ugyanolyan serdülőkori problémáim voltak, mint a több millió másik embernek a földön. Ha egy boldogtalan felnőttet lát az ember, előbb-utóbb rájön, hogy problémái forrása a serdülőkora lehetett. De én nem ilyen vagyok. Ezért a serdülőkor szórakoztató volt számomra.
– Az írás egy önkifejező eszköz önnek?
– Megosztom írás közben az élettel kapcsolatos érzéseimet. Átadom azt, amit érzek. Mindenki elégedetlen, sok minden miatt panaszkodik, mindenki egyedül érzi magát… Én azt hiszem megtaláltam a megoldást, vigyázok a bennem élő gyermekre. Úgy érzem, érzelmeket kell közvetíteni. Nem szabad elfelejtenünk, hogy mind primitív lények vagyunk, akik kihasználják a modern élet minden előnyét. Ami a múltban történt, az nagyon magasztos. Mindannyian ebben az országban éltünk, tényleg gyönyörű volt a 80-as évek? Nem. Nehéz volt. A 90-es évek? Az sem, nem volt sem sava, sem borsa.
– Ha visszamehetne a múltba, akkor…
– Amiről írok az a múlt, de előre tekintek. A modern életet keressük, de a múltban is keresünk. A múlt értékes dolog, de nem vágyom vissza. A modern élet kínál dolgokat, de abból mire van szükségünk? A modern élet megszállottjai vagyunk. És most nem csak az okostelefonokról és a közösségi médiáról beszélek, hanem az érzelmekről is. Egymás megértése nem olyan egyszerű, mint korábban. Vannak olyan pillanatok az életben, amelyek nagyon értékesek. Vajon miért vagyunk olyan kemények és távolságtartók most, amikor boldogok voltunk gyermekként? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringenek a fejemben, a bennünk lévő gyerekről…
– Nem zavarja a mobilja, miközben a barátaival beszélget?
– Ha eszünk, beszélgetünk, megfordítom, és nem nézem meg. Engem bosszant, ha valaki nem ezt teszi. Szerinted ez nem tiszteletlenség, ha az előttem lévő ember nem velem, hanem a telefonjával van elfoglalva? Szerintem ez a modern ember legnagyobb problémája. Én, ha otthon vagyok, néha két-három órára is kikapcsolom a telefonom.
– Eddig akárkivel beszéltem önről, mindenki azt kérdezte, miért nem hallani önről semmit?
– Ez számomra azt jelenti, hogy az emberek várnak tőlem valamit és ez azt jelenti, hogy nem felelek meg az elvárásoknak. De milyen elvárások ezek? Azt szeretnék sokan, hogy Isztambulban mindig ugyanarra a három-négy helyre menjek, mindig valakivel lássanak, mert ezeket meg lehet írni az újságokban. Ha viszont nem így teszek, akkor azt mondják rólam, hogy kerülöm a nyilvánosságot. Szerintem ez igazságtalanság. Az anatóliai oldalon élek, az ottaniak szerint élem a mindennapjaimat, lehet, ha az ázsiai oldalon laknék, akkor Bebek tengerpartján futnék….
– Még nem látták önt barátnővel az oldalán. A magánélete rejtély…
– Ha eljön az ideje, látni fogtok. Ha úgy érzem, hogy eljött az idő, nem fogom rejtegetni a kapcsolatom.
– Az új sorozatban egy olyan karakter bőrébe bújik, aki 11 évig volt börtönbe. Nehéz ezt eljátszani?
– Nehéz volt, mert ki kellett derítenem, hogy mit is érezhet egy ilyen ember valójában … 11 év nagyon hosszú idő egy olyan embernek, aki fiatalon, igazságtalanul került börtönbe. Azonban ez a karakter olyan személy, aki álmodozik, hisz a jövőben. Ha ilyen dolog történik egy emberrel, aki hisz a racionalitásban, a törvény erejében, mint mi, annál a traumák sokkal súlyosabbak, mint azoknál, akik nem hisznek mindebben.
– Ez a szerep más, mint az eddig játszottak?
– A karaktereimnek mindig vannak töréspontjai, olyan dolgok, amik megváltoztatják. A Fatmagülben Kerim karaktere az erőszak előtt és után, a szerelem előtt és után… A piszkos pénz, szerelemben Ömer mielőtt megtudta, hogy testvére a gyilkos és utána. Daǧhan esetében ez sokkal nagyobb törés. Megváltoznak azok a dolgok, amelyekben ő korábban hitt, a barátai, a munka, élete…
– Úgy tűnik Daǧhan két nő közé kerül, az egyik Beril, aki élete szerelme, a másik pedig Selvi, aki kiszabadítja őt a börtönől. Ez a valódi helyzet?
– Arra én is kíváncsi vagyok, hogy mi fog történni Daǧhannal miután kiszabadul, hogyan alakul majd a sorsa. A választ erre a kérdésre a forgatókönyvíró, Elif Usman fogja megadni. Szerintem jó lenne, ha rátalálna Daǧhanra a szerelem.
– Mostanában a filmek helyett sorozatokban játszik annak ellenére, hogy a pályafutása egy kitűnő filmmel a Sorssal kezdődött….
– Ez sok mindentől függ. Ha van egy forgatókönyv, ami megtetszik és van időm felkészülni rá, akkor akár minden évben szerepelek egy filmben. Mivel szeretem a mozit, tisztában vagyok azzal, hogy teljes mértékben ott kell lennem egy adott produkcióban, ami nem kivitelezhető, ha sorozatban szerepelek.
– A sorozatokban mindig ön a szerelmes férfi. Tudom, hogy a közönség így szereti önt látni, de nem elégelte még meg?
– A szerepek, amiket eddig játszottam, sosem voltak olyan szerelmesek, akik szerelmük nevét fába vésik. A szerelem a történeteknek csak az egyik eleme volt, emellett voltak konfliktusok, traumatikus elemek is. Lehet, hogy a közönség ilyen szerepek miatt szeret engem, de talán egy másik karakter eljátszása során is kedvelnének. A nézőknek mindig van igényük a szerelemre, mert a szerelem mindent megszépít.
– Hatalmas rajongó tábora van…. hihetetlen, de azt hiszem, aktívabb a rajongói tábora, mint az összes sztárnak együttvéve…
– Köszönöm. Még nem volt alkalmam megköszönni, mert nem használom a közösség médiát. Innen is köszönöm mindenkinek. A munkámnak élek, nem osztok meg fotókat, nem vagyok kapcsolatban ilyen módon a rajongóimmal, mégis nagyra értékelem azt, amit csinálnak. Nagyon értékes számomra. Tavaly például néhány rajongóm eljött az egyik forgatási helyszínre, pont a születésnapomon. Nekem köszönhető, hogy találkoztak egymással, barátok lettek és együtt utaztak hozzám. Ez boldoggá tett engem.
– Kivel él együtt, milyen az élete?
-A bátyámmal élek, boldog, de egyszerű életünk van.
– Mikkel van tele a háza?
– Főként könyvekkel és filmekkel. de most már inkább interneten nézem a filmeket.
– Ki vásárolja a ruháit?
– Én. Nem szeretek vásárolni, untat, ezért amit először meglátok és megfelel, megveszem. Nem érdekel különösebben a divat. Vannak olyanok, amelyeket szeretek hordani és olyanok is, amelyeket soha nem vennék fel. Sosem vennék fel fehér nadrágot és a színes farmert sem szeretem. Inkább egyszerű holmikat viselek.
– Hogy telik egy napja, amikor nincsen forgatás?
– Másfél évig nem csináltam semmit, csak a magazinnal foglalkoztam. Nyaraltam, külföldre utaztam. A Piszkos pénz, szerelem idején nagyon keményen dolgoztam, nem tudtam időt szakítani a barátaimra sem és magamra sem. Amikor vége lett, rájöttem, hogy nagyon sok mindent kell megcsinálnom. Először is magammal foglalkoztam. Sokat olvastam és sok mindent kellett megnéznem. Munka közben nem is éreztem, hogy fáradt vagyok, de a nyaralás alatt sokat pihentem. Nem vagyok olyan ember, aki miután reggel felkel, megtervezi az egész napját. Élveztem a szabadságot, a magányt. Vannak olyan emberek, akik minden percet tartalmasan akarnak tölteni, én nem ilyen vagyok. Néha csak elmentem valahová és ott ültem akár három óra hosszat is. Mindig autóval megyek mindenhová, és úgy gondolom, biztos lesz ott majd valami látnivaló, amit megnézhetek.
– Mit csinál, amikor unatkozik?
– Könyvet olvasok, az jó. Megpróbálok nem találkozni a barátaimmal, mert nem akarok igazságtalan lenni velük szemben. Ha nagyon unatkozom, akkor pedig alszom.
– Szeret Kaşba menni és búvárkodni?
– Nyáron ez egy olyan hely, ahová szívesen megyek és találkozom a barátaimmal. Jobban szeretek búvárkodni, mint egy napágyon feküdni. Jó a víz alatt lenni.
Engin megjegyzése a riport végén:
Nem szükséges, hogy valaki szemébe nézzek ahhoz, hogy megfigyeljem őt. Aki ebben a szakmában dolgozik, az már reflex-szerűen tudja, hogy az emberek azért néznek rá, hogy lássák, hogyan reagál. Itt most egy zsúfolt kávézóban vagyunk, és senki nem törődik velünk. Csak néhányan szeretnének velem egy közös fotót vagy beszédbe elegyedni.
A cikk eredetileg a Sabah 2017 január 15-i számában jelent meg.