Amikor a 36. rész véget ért, lehunytam a szemem, és mégis láttam Sancar mozdulatlan fájdalmát. Ott volt a szemem mögött, és éreztem, hogy a szíve dobog a bőröm alatt.
Számos irodalmi, színházi vagy opera remekmű van, amelyek feltárják az emberek hatalmas belső vívódásait, és ezek gyakran mélyen megrendítenek minket.
Engin Akyürek Sancar efe karaktere továbbra is fordulópont marad művészként való fejlődésének történetében, ami a pályafutása döntő elágazásának számít. Mindenre képes, amikor a különböző emberi érzelmeket fejezi ki. Ez az érzelemkifejezés a 36. és 37. epizódokban ismét egy új dimenzióval bővítette művészetét.
Ebben a két fejezetben két fontos kerül ki az életéből. Egyedül kell szembenéznie a szeretett nő elvesztésével, miközben egy biztos pont, egy szikla marad kislányának.
Kétségbeesése leírhatatlan, látható és mégis láthatatlan, ami Engin Akyürek kiváló színészi munkájának újabb finom eredménye. Engin arca tájkép. Minden érzelem látszik rajta, nem kell semmit mondania, mégis tudjuk, hogy mit érez, hogyan érez.
Amikor Sancar felgyújtja a faházat, szótlan bámulása többet mond minden szónál, nem kell, hogy dührohamot kapjon. Az idő megállt, szemének sötét medrei elvesztették tükröződésüket, múltjának ez az elégetése olyan, mint egy megfordított epifánia, a vissza nem térő sötétségbe esés, és mégis büszkén áll a tűz előtt, mint a legendás főnix, csillogó arany madár, aki megég, de mégis felkel hamvaiból.
Tovább olvasom Cathie Hubert: A férfi, aki elvesztette hangját