Az első világháború idején a nyugati hatalmak területeket hasítottak ki az Oszmán Birodalomból. Az 1916-os titkos Sykes-Picot-egyezmény értelmében az Oszmán Birodalom részét képező Szíria és Dél-Anatólia feletti ellenőrzés is a franciáké lett, beleértve az olyan kulcsfontosságú stratégiai területeket is, mint a termékeny Cukurova-síkság, Mersin és Iskenderun kikötőit, valamint az ergani rézbányákat. A döntésnek és a francia csapatok jelenlétének hevesen ellenálltak a helyi milíciák, akik igyekeztek visszaszerezni a török terület feletti uralmat. Az Oszmán Birodalom végnapjaiban Gaziantepben játszódó Karyılan (2007-2008) című televíziós sorozat az ismert színész, Bülent İnal főszereplésével a hétköznapi emberek hősies küzdelmén alapult a francia megszálló erők ellen.
A híres, jól ismert szereplőgárdában egy jóképű fiatal színész is feltűnik, aki Nizipli Halim szerepét alakítja, és nyomban felkelti a nézők figyelmét. A moziban Cevatként láthattuk, most pedig Nizipliként jelenik meg előttünk Engin Akyürek (a Nizipli név egyszerűen azt jelenti, hogy Nizipből való, ez egy város, amely Gazianteptől 45 kilométerre található). Engin ebben a sorozatban egy egyszerű, elszegényedett, hétköznapi fiatal törököt ábrázol, akit először a helyi bazárban látunk, próbálja megjavítani kopott csizmáját. Egy kissé komikus a jelenet, mivel alig maradt valami a csizmából, amit össze lehetne rajta varrni. A jelenet nemcsak a helyi lakosság rendkívüli szegénységének hangsúlyozására szolgál, ami ellentétben áll a megszálló francia csapatok fényűző életmódjával, hanem azt is jól tükrözi, hogy a karakter nem helybéli, és ezért idegen. A sorozat lehetőséget adott Enginnek arra is, hogy eltávolodjon korábbi kortárs városi szerepeitől, de egyben megerőltető volt is számára annyiban, hogy bizonyos szintű szakértelmet igényelt tőle a lovaglás terén.
Engin mestere egy bizonyos testtípus megalkotásának, megfelelő testbeszéddel az általa alakított szereplők mindegyikének, és Nizipli csoszogó sétája éppúgy összefügg azzal, hogy cipőinek alig maradt talpa, mint hogy céltalanul sodródik az életben megélhetési gondokkal küzdve.
Charlie Chaplin ikonikus csavargója mindig úgy állt, hogy mindkét lába más-más irányba mutatott, ami bizonyította a határozatlanságot, ami elgondolkodtat, milyen alaposan tanulmányozták a színészt ilyen okos jellemvonások után. Engin tökéletességre való hajlama, mint az Ömer Demir számára kitalált ruganyos járás, Kerim Ilgaz laza ágas lépései, vagy Sancar Efe királyi, egyenes hátú, a testtől elhajló karjai ugyanabból merítkeztek, mint Chaplin csavargója.
Magában a sorozatban Niziplit egy egykori háborúban fáradt katona, Mehmed mágneses jelenléte vonzza, aki csak szeretne visszatérni békés pásztoréletébe, de a körülmények miatt kénytelen visszatérni a fegyverhez. Nizipli készségesen csatlakozik a félelmetes Karayılan (fekete kígyó) becenéven ismert Mehmed által vezetett ellenállási harcosok csoportjához, és gyorsan bebizonyítja rátermettségét. Engin tökéletesen hozza Nizipli jópofa, egyszerű karakterét, ami a közönségnek is tetszik. Élvezetes őt látni, ahogy izzadva húzza a súlyosan megrakott szekereket, lelövik vagy beleszeret egy nem muszlim lányba.
Utólag visszatekintve látható, hogy az ábrázolás világos bepillantást enged abba, hogy Engin mire volt képes még a viszonylag egyszerű karakteren belül is, akit játszott. Állandó sárga kendővel keretezi az arcát. Tömött bajuszával, viseletes, de tiszta ruhájában és szakadt cipőjében Nizipli egy otthontalan, barát nélküli, érzékeny fiatalember, aki végül értelmet talál életének. Az eddig céltalan élete megváltozik, amikor találkozik azzal a bajtársiassággal, amely egy maroknyi elkötelezett hazafit köt össze. A hősies mutatványok, a remek lovaglás és a tökéletes lövések, valamint az őt körülvevő bizonytalanság és káosz ellenére Nizipli elveszti az uralmat a szíve felett, és szerelmes lesz, de rájön, hogy a lány nem muszlim!
Noha Karayılan egy jól kitalált és felépített sorozat volt, sajnos 18 epizód után véget ért az anyagi gondok és a rossz nézettség miatt, ami nagy csalódást okozott azoknak a kritikusoknak, akik Engint ígéretes jövő előtt álló, tehetséges színésznek értékelték.
Az igényes nézők bepillantást nyerhetnek Engin növekvő érzékenységébe, amely már olyan jelenetekben is meglátszott, mint amikor Nizipli ujjaival kaparja a kőfalat, amikor szíve az újonnan talált szerelem és a féltékenység fájdalmában ég; vagy amikor sebesülten fekszik a kórházi ágyban és szégyenlősen néz a szeretett nőre. Azt a sebezhetőséget, amelyet Engin egy rövid, közeli felvétel során képes bemutatni, szintén könnyű észrevenni, és ez olyan készsége maradt, amelyet a színész az évek során gondosan ápolt. Visszatekintve döntéseire tehát egyértelműen kijelenthető, hogy Engin élvezi azt, hogy minden új szerep megformálása során kihívás elé állítja önmagát.
A túlzottan érzelmes, de vidám fiatalembertől, akit a Yabancı Damatban játszott, Engin első filmjében, a Kaderben, Cevat szerepében egy teljesen más oldalát mutatta meg, majd mindkét alakítását megfejelte egy újabb változatos karakterrel, Niziplivel.
A szerencse valóban rámosolygott arra a huszonkét éves ankarai fiúra, aki vonattal érkezett Isztambulba, hogy kipróbálja magát. Hogy már akkor értelmiségi fiatalember volt, azt az a tény is bizonyítja, hogy egyetemista korában már történeteket írt, amit azonban sajnos figyelmen kívül hagynak azóta is színészként való értékelésénél. Kézzelfogható kapcsolat van az írás és a színészi előadása között, amelyet sajnos soha nem tártak fel igazán.
A falánk és kíváncsi olvasó számára (és Engin bevallása szerint ő is az) az olvasás, az írás és a teljesítmény közötti kapcsolat minden egyes rítussal folyamatosan változik. Nem kisebb tekintély, mint Arisztotelész, állítólag megfigyelte, hogy a komolyság megértéséhez figyelni kell a játékot, mivel a szerepjáték alapvetően felkészíti a gyermeket az érettségre. Feltételezhető tehát, hogy az évek során mindaz, amit Engin olvasott, írt, és amit gondolt, ilyen vagy olyan formában bekerült az általa megformált karakterekbe is. Egy ilyen feltevés azonban rövid időn belül megváltoztathatja annak az embernek az összetettségét, aki a közelmúltban bevallotta, hogy úgy érzi, mintha „egy vidámpark lenne benne”.
Engin lebilincselő mosolya, a teli torokból való nevetése, a vidámságtól ráncos szemei, a belőle sugárzó őszinte empátia mögött egy rendkívül intelligens, humánus, mégis óvatos emberi lény áll, aki szereti, amit csinál, de képes arra, hogy megőrizze magánéletét, miközben az ismert színészek mindennapjait éli.
Fordította: Kollár Kata
A testtartását és járását illetően érdemes megemlíteni Musztafa Bulut elkényeztetett, flegma figuráját is, amit nyegle lazasággal formált meg. Olyan laza volt, hogy majd’ szétesett.