Engin Akyürek 2018 márciusában tért vissza a filmvászonra a díjnyertes filmrendező, Çağan Irmak filmjével, akit Törökország egyik legsikeresebb rendezőjeként és írójaként tartanak számon. A horror TV-sorozatoktól az olyan elgondolkodtató, de szentimentális filmekig, mint a Babam ve Oǧlum, amely óriási mozi sikert aratott, Irmak irigylésre méltó hírnevet szerzett, ami az ország egyik legkeresettebb filmrendezőjévé tette.
A múlt tapasztalataiból merítve Engin körültekintően járt el mielőtt ezt a szerepet elfogadta. Nem csak maga a projekt keltette fel az érdeklődését, de szívesen dolgozott volna együtt a csapattal is, így elvállalta ennek az Irmak-filmnek a főszerepét. Az Irmak által írt és rendezett filmben Engin Akyürek és Hilal Altınbilek játssza a főszereplőket Keremet és kedves feleségét, Yeşimet. Az Irmak-filmek egyik állandó témája a felnőtté válás formátuma, hiszen a mára klasszikussá vált Babam ve Oǧlum című filmjében egy anyátlan kisfiú hidalja át az elidegenedett apa és fia közötti szakadékot. A Çocuklar Sana Emanet szintén egy gyerekkori traumát használ fel a film témájaként, de az érzelmek helyett inkább több modern kérdést, például a pedofíliát veszi elő és ezt fonja össze a természetfelettibe vetett határozottan középkori hittel, a természet rosszindulatával, a gonoszság és az ördögűzés rituáléjával.
Már a film elején megismerjük Keremet, aki egy sikeres belsőépítész, nagy lendülettel valósítja meg ügyfelei álmait. Jóképű, elbűvölő, ambiciózus férfi, aki ösztönösen tudja, hogyan elégítse ki a gazdag, középkorú hölgyek igényeit. Természeténél fogva a tökéletességre törekszik, a legapróbb részletekig személyesen felügyeli projektjeit, egészen a jellegzetes egzotikus cserepes orchidea tökéletes szögbe állításáig. A kaméleonszerű színész hírnevét megszilárdítva Engin szeszélyes hullámokkal formázza a haját, drága öltönyöket visel, és imázsának megfelelően a legjobb éttermekben étkezik. Ránézésre úgy tűnik, a gyönyörű semmiben sem szenved hiányt, de mint tudjuk, az élet soha nem teljesíti minden vágyunkat, és sajnos az egymást követő orvosi beavatkozások ellenére sem sikerül Yeşimnek teherbe esnie. Azonban éppen akkor, amikor elkezdjük megismerni a szereplőket, egy étteremben furcsa incidens történik, Kerem felemel egy poharat, és szándékosan leejti, hogy a feleségével folytatott beszélgetés végére pontot tegyen. A rossz modor nyilvános bemutatása jól szemlélteti Kerem saját élete feletti diadalmas uralmát, és ezzel demonstrálja arroganciáját. Nem is tudja, hogy az üveg összetörésével Kerem hirtelen megkísérti a sorsot.
Irmak forgatókönyve elkezdi tanulmányozni azt a férfit, akinek az ideális élete összeomlik egy tragikus autóbaleset után, amelyben felesége és egy kisfiú is életét veszti. Noha a bíróság felmentette az emberölés vádja alól, Keremet mégis mélyen érinti az a tény, hogy a halott fiú anyja zokogva nevezi őt „gyilkosnak” a tárgyaláson. A szó, amely úgy tűnik, hogy mélyen visszhangzik Kerem elméjében, pusztítást végez mentális állapotában, mivel úgy működik, mint egy kulcs, amely elfordítja annak az ajtónak a zárját, amelyet Kerem már régen bezárt.
Saját tapasztalatunkból tudjuk, hogy az emlékek soha nem halnak meg, és nem is léteznek egyetlen eseményként, hiszen minden emlék, legyen az kellemes vagy kellemetlen, sok mást vonz magához, mígnem egy nagy, ködös felhőként elzárja a fényt, hogy elsötétítse a lelkünket. Ostobaság azt gondolni, hogy amikor az emlékek eltűnni látszanak a tudatunkból, akkor azok örökre eltűntek. Ehelyett elménk sötét zugaiba süllyednek, és lesben állnak, mintha tengeri szörnyek lennének, és csak akkor bukkannak fel a felszínre, amikor a legkevésbé számítunk rájuk.
Furcsa események jelentkeznek Kerem életében, ahogy megpróbálja összeszedni magát és új életet szeretne kezdeni a tragédia után. Miközben az elméje trükközik vele, elkezdi „látni” a fantomokat, amelyek üldözik őt kórházi tartózkodása alatt. Otthon szörnyű rémálmokat él át, miközben megmagyarázhatatlan áramkimaradások, ajtónyitások és -záródások vagy rejtélyes módon lezuhanó képek kezdik meggyőzni arról, hogy otthonában van egy idegen. Édesanyja és barátja rábeszéli, hogy menjen el pihenni abba a nyaralóba, ahová feleségével korábban elindult, így Kerem végül összepakolja a csomagjait, és elhagyja a várost.
Kerem szorongását Engin ismét remekül ábrázolja, arca kifejezéstelenné válik, miközben félelem tükröződik a szemében, amely éppoly szomorú, mint amilyen félelmetesnek tűnik. A színész teste állandóan fáradtnak tűnik, amikor székekre rogy, rosszkedvűen bámulja környezetét, és állandóan a háta mögé néz, mintha üldöznék. Úgy tűnik tehát, hogy Kerem rémisztő nappalainak és éjszakáinak nincs racionális oka, kivéve azt, hogy idegösszeomlást kapott a közelmúlt tragikus eseményei miatt. Kerem végül beleegyezik, hogy elhagyja otthonát a környezetváltozás miatt, és találkozik Dervissel és kedves feleségével, akik nyaralója gondnokai. Irmak okos kontrasztot von Kerem élete a gondnok és felesége élete között, akik egyszerű emberek, és könnyebben hisznek a természetfelettiben. A helyi kultúrától és babonáktól átitatott legtöbb ember, aki közel él a gyökereihez, könnyebben elfogadja a megmagyarázhatatlannak tűnő jelenség lehetőségét, és látóktól vagy sámánoktól kér segítséget. A Keremhez hasonló művelt emberek által képviselt racionális világ a jelenlegi fizikai világra támaszkodik, és szinte elképzelhetetlennek tartja, hogy lehetnek olyan rejtélyek, amelyeket nem lehet megmagyarázni az események pusztán ész segítségével történő elemzésével.
Amikor Dervisék észreveszik, hogy Kerem mennyire szorong, elviszik egy Zisan Nene nevű vak tisztánlátóhoz, aki ördögűzésekről betegek gyógyításáról híres. Kerem, akit az idős asszony unokája köszönt, megmagyarázhatatlan módon összeomlik, amikor a Şerif Sezer által alakított idős nő a legelső találkozásukkor beszél hozzá. Bár vak, a nő azonnal érzékeli annak a szomorúságnak a súlyát, amit Kerem magával cipel. Engin olyan rendkívüli képességgel rendelkezik, hogy olyan pillanatokat hoz létre, amelyek lenyűgöző hatást gyakorolnak a közönségre, különösen a nagy érzelmi válsághelyzetekben. Az öregasszony anyafigurájához simulva vigasztalhatatlanul sír, mint egy gyerek, az idős nő sötét szemű unokája, Ömer pedig kíváncsian néz rá.
Hogy Keremet valóban valami gonosz üldözi, arról olyan jelek tanúskodnak, mint az, hogy Ömer kutyája idegesen ugat minden alkalommal, amikor a közelében van, valamint a tetőn való száguldás ijesztő hangja és egy szörnyű alak látványa, aki fejjel lefelé néz be a ház ablakán. Miután Zisan Nene felismeri, hogy Keremet egy valóban veszélyes és rosszindulatú lény kísérti, az ördögűzés első lépéseként elkezdi megidézni a gonoszokat.
Az ördögűzés szó, amely a görög „exorkismos” szóra vezethető vissza, amelyet nagyjából „esküvel” fordítanak, egy vallási gyakorlat, amelynek során a démonokat kiűzik a „dzsinnek”, démonok vagy más természetfeletti lények által megszállt emberekből. Gyakorlatilag mind a zsidó, mind a keresztény vallásban használt szertartás, az írástudatlan emberek közötti ördögűzést például a boszorkányság egyik formájának tartották. Bár a rituálék helyszínenként változnak, az alapfeltevés ugyanaz marad, vagyis az ördögűző ráveszi a szellemet, hogy lépjen be a saját testébe, majd kilöki, hogy megszabadítsa a szenvedőt jelenlététől. A szellem gonoszságának egyik fő jele, ha szörnyként jelenik meg, amely bűzt hagy maga után, ijesztő hangokat ad ki, vagy mélyen elszomorítja az embert, és olyan mértékben megzavarja lelki egyensúlyát, hogy azt gondolhatják, hogy elvesztette az eszét.
Azt mondják, hogy a testi vakság segít felnyitni a „belső szemet”, amellyel a tisztánlátó a látó szemek elől rejtett másik világba néz, de a gyakorlat nem veszélytelen az ördögűzést végző személyre, ezért az idős asszony megígérteti Keremmel, hogy vigyázni fog az unokájára, ha vele bármi történik. Mivel az ördögről és csatlósairól úgy tartják, hogy paranormális képességgel rendelkeznek, ez egy olyan gyakorlat, amelyet nem szabad félvállról venni, segítségre van szükség. Zisan Nene Dervis segítségével elkábítja Keremet, és megláncolja, amíg eszméletlen, nehogy kárt tegyen magában a rituálé alatt. Mindez úgy játszódik le, hogy a rettegés és a félelem egyformán megosztja a közönséget és a film szereplőit.
A klinikai pszichológusok az ijesztő gyermekkori élményeket kedvezőtlen gyermekkori élményként említik, amely egy folyamatban lévő kutatás, a traumatikus élmény és a későbbi társadalmi következményei közötti kapcsolatot elemzi. A gyerekek dadoghatnak, titkolózóvá válhatnak, vagy a személyiségzavar egyéb jelei jelentkezhetnek náluk. Vagyis, minél nagyobb a trauma, annál nagyobb a kockázata annak, hogy egy gyermekben egészségügyi és mentális problémák alakulnak ki, amelyek egész életükön át elkísérik őket. A visszaemlékezésben egy fiatal Kerem látható, amint halálra ver egy pedofilt, aki beszennyezte és megölte legjobb barátját. Az, hogy a fiúnak, majd a férfinak sikerült eltemetnie a traumáját mélyen magában, nem más, mint csoda, de ahogy korábban rámutattunk, az emlékek soha nem tűnnek el, lesben állnak a tökéletes időre várnak, hogy felemeljék csúnya fejüket. A Kerem autója által elütött kisfiú halála tökéletes alkalmat kínált, mivel a fiú vándorszelleme megnyitotta az ajtót a meggyilkolt férfi démoni szelleme előtt, hogy visszatérjen a halottak földjéről, azért hogy megkínozza, és az őrületbe kergesse Keremet és akár arra is rávegye, hogy öngyilkosságot kövessen el.
Sajnos a rendező nem bízott abban, hogy a közönség rendelkezik olyan képzelőerővel, hogy megijedjenek különböző lényektől. A láthatatlan, földöntúli jelenség, amely Keremet megrémíti, nekünk nézőknek is kellemetlen pillanatokat okoz, a körmünket rágjuk és a fotelba kapaszkodunk az ijedtségtől. Tehát a drámai hatás fokozásával is el tudta volna érni, hogy rettegésbe tartsa a nézőket, nem kellett volna különleges animációs technikát alkalmaznia. Bár Engin állítólag élvezte első találkozását a CGI-animációval[1], amikor a lénnyel küzd, aki a hatalmas markában tartja, azonban Irmak bevallotta, hogy hibát követett el a démon bemutatásakor, mivel ezzel tönkretette a film hatását, és talán ez az, amivel magyarázhatjuk, hogy a vártnál alacsonyabb bevételt hozott.
Engin a szokásos módon tökéletes a rettenetes titkot rejtő, terrorizált Kerem szerepében, ahogy Hilal is hiteles a csalódott feleség rövid szerepében, míg Şerif Sezir remekül alakítja a vak tisztánlátót. Meg kell még említeni az Ömert játszó Erin Devrimet is, akivel legutóbb a Sefirin Kızıben találkozhattunk. Ő játszotta a fiatal Sancart. Ömer és Kerem közös városnézése Dubrovnikban arra utal, hogy Kerem betartotta szavát.
Az ördögűzés, amely meggyógyította Keremet, Zisan Nene életét vette el, Keremnek lett egy gyereke, viszont felesége nincs. Talán Irmak utolsó üzenete annak hangsúlyozása, hogy az élet nem csupán kompromisszumokról vagy vágyaink beteljesüléséből áll, hanem egy szent bizalom beteljesítéséről. A film központi témája az a tény, hogy minden közösség felelőssége, hogy gyermekeit rábízott ajándékként kezelje. A gyász és a bűntudat, amellyel Kerem kénytelen együtt élni, a közösség kollektív kudarca, amelyért mindenkit felelősségre kell vonni. Kerem személyes megváltása fogadott fia formájában jelentkezik, mivel a fiú azt a gyermekkort képviseli, amelyet Kerem soha nem kapott meg. Ebben az értelemben Ömer egy áldott jövő reményét is képviseli, amelyet mindazok állandó ébersége és imái védenek, akik gondoskodnak és szeretik a gyermekeket.
[1] https://hu.wikipedia.org/wiki/CGI_(film)#Szerepl%C5%91k_%C3%A9s_t%C3%A1rgyak_megalkot%C3%A1sa_a_sz%C3%A1m%C3%ADt%C3%B3g%C3%A9p_virtu%C3%A1lis_ter%C3%A9ben
Fordította: Kollár Kata