Categories Elemzés Navid Shahzad

Navid Shahzad: Tanulmány a nyugalomról 2. rész

Dacolva a média és a közösségi oldalak azon próbálkozásaival is, hogy kitalálják azt a nyerő kombinációt, amely feltárja Engin Akyürek rejtélyét, a jelen elemzés-sorozatban csak kísérletet teszek arra, hogy a színész és a férfi film- és sorozatbeli karakterein keresztül bemutassam őt, felhasználva irodalmi törekvéseinek nyomait és azt a keveset, amit jótékonysági munkáiból összegyűjthettünk.

Először is, a titokzatosság mint tulajdonság nem kizárólag a művészetekre vonatkozik, hanem még azok is vágynak rá, akik esetleg nem állnak a rivaldafényben. Ami az előadóművészethez kapcsolódó hatalmas, érdekes személyiségeket illeti, talán nincs is izgalmasabb alak, mint a svéd-amerikai filmikon, Greta Garbo, aki karrierje csúcsán hirtelen úgy döntött, hogy „eltűnik” annyira, hogy az a kifejezés, hogy „Garbo-szerű” ettől kezdve egyet jelentett a titokzatos visszahúzódással és a nyilvánosságtól való elzárkózással.

Első pillantásra furcsának tűnhet egy 20. századi híres svéd-amerikai színésznő és egy 21. századi török szívtipró összehasonlítása. Közelebbről megvizsgálva azonban a nemek, a demográfia és az idő közötti nyilvánvaló különbségek ellenére úgy tűnik, hogy sok hasonlóság van kettőjük között. A közös pont nyilvánvaló. Ő az a színésznő, akit a közvélemény egyszerűen „Garbo” néven ismer, a tragikus karakterek melankolikus ábrázolásáért, és ő az a színész, akit Akyüreknek hívnak és ha ezt a szót meghalljuk, máris nagyszerű és páratlan arcjátéka jut eszünkbe.

Garbo egy némafilmes korszakban kezdte pályafutását, amikor a legkisebb arckifejezés sokkal többet akart közölni, mint bármely írott párbeszéd. A néma korszakból a „beszélő” filmek felé sikeresen átlépő Garbót 1999-ben az Amerikai Filmintézet az ötödik helyre sorolta a klasszikus hollywoodi mozi legnagyobb női sztárjainak listáján. Első hangosfilmje az Anna Christie volt 1930-ban. 36 évesen visszavonult a filmezéstől, miután 28 filmben szerepelt, melyekkel hatalmas hírnevet szerzett és három Oscar-díjra jelölték. Garbot gyerekkorában félénk álmodozóként írták le, aki nem szerette az iskolát, és inkább egyedül játszott. A kislány korán kezdett érdeklődni a színház iránt, barátait látszatjátékokban és előadásokban irányította, és arról álmodozott, hogy színésznő lesz, aminek eredményeként amatőr színtársulatokban játszott, valamint gyakori látogatást tett szülőhelye Mosebacke negyedében a Sodra színházban, Svédországban.

Engin Ankarában nőtt fel, a környék, ahol élt, lehetővé tette a gyerekeknek, hogy golyókkal játsszanak, télen hóembert építsenek, furcsa emberekkel barátkozzanak, miközben megfélemlítették őket a sikátorokban kísértő furcsa öregasszonyok. Ankarai emlékei annyira befolyásolták a fiatal fiú lelkivilágát, hogy felnőttként egyszerűen elmesélte azokat, szívet melengető történetekben örökítette meg ezen éveit. A kamaszkor egyszerűen megragadt a barátságokban, az első szerelem és az emlékek félénksége kikristályosodott a kortárs prózában, amely erőteljes, ugyanakkor finom. Fiatal férfiként, miután frissen végzett az egyetemen, felszállt egy Isztambulba tartó vonatra, és álmokkal teli poggyászát a vállára vette. A magas, vékony fiú, aki arról álmodozott, hogy színész lesz, a törökországi Türkiye’nin Yıldızları versenyen szerepelt, ahol színészkedett, énekelt, táncolt, és még a vígjátékban is jeleskedett. A verseny megnyitotta kapuit a kitűnő lehetőségek előtt. Engin volt az a fiú, akinek nem volt keresztapja, akire támaszkodhatna, csak nyers tehetsége, tűz a szemében és egy álom a szívében. A szerethető Kadir eljátszása a Yabancı Damat című sorozatban megnyitotta az utat a legelső filmes szerepéhez, ő lett Cevat a híres rendező, Zeki Demikubuz Kadar című filmjében, amivel megkapta a „Legígéretesebb színész” díjat, a többi pedig, ahogy mondani szokták, már történelem.

Ezért arra a következtetésre juthatunk, hogy Engin hisz az erős munkamorálban, mivel a kemény munka, a hatalmas tehetség és a szíve által megkívánt dolgok iránti szilárd elköteleződés tökéletes kombinációjával haladt előre. Ez egyáltalán nem könnyű feladat. Vannak, akik az első útkereszteződésnél eltávolodnak álmainktól, vannak, akik elveszítik álmaikat a tűző nap kemény fényében, míg a többségnek soha nincs bátorsága arra, hogy azt az utat járja, amelyet kevesen választanak. A pályán maradáshoz igazi észjárásra, erőre és bátorságra van szükség, egy kis szerencsével – ez olyan, mintha egy csésze fahéjat adnánk a kávéhoz vagy kardamomot egy testes, főzött teához, mely Engin kedvenc itala.

Ahogy Engin vonatra szállt, hogy szerencsét próbáljon, Garbo hetvenhét évvel korábban ugyanezt tette. Mivel nem tudott angolul, az újonnan alapított Metro Goldwyn Mayer Stúdióhoz érkezett, amelynek szlogenje az volt, hogy „több csillagot mutasson be, mint amennyi a mennyben van”. Annak ellenére, hogy nem tudott angolul, hét éven belül fenomenális jelenléte olyan filmekben, mint a Mata Hari és a Grand Hotel biztosította, hogy 1931-ben és 1932-ben az MGM legkeresettebb filmjeivé váltak.

Mintha megismételnék Garbo sikerét, Engint és még néhány török színészt és színésznőt a „Csodacsinálók” címmel tüntették ki a 2017-es 44. Golden Butterfly Awards díjátadón annak elismeréseként, hogy hozzájárultak ahhoz, hogy a török televíziós tartalom az egész világon keresetté vált. A nemzetközi népszerűség szárnyalásával ma minden Engin Akyürek főszereplésével készült sorozat nyereséget biztosít Törökország számára, a nemzetközi értékesítés miatt, még ha ironikus módon a sorozatok Törökországban nem teljesítettek jól, mint például az Ölene Kadar, amely csak tizenhárom epizódot élt meg, de 100 országba exportálták, és továbbra is rabul ejti a külföldi közönséget.

Míg a némafilmek hajtották Garbot a hírnév és a vagyon felé, Engin úgy tűnik, abból a letűnt korszakból tanulta meg az érzelmek hang nélküli kifejezésének készségét. Globális hírességként és hatalmas pénzkeresőként Garboban és Enginben is sok közös vonás van, de megvannak a kiindulási pontjaik is. Ezek egyike abban rejlik, hogy Garbo szokásosan kerüli az ipari társadalmi funkciókat, és inkább egyedül vagy barátaival tölti az idejét. A színésznő soha nem írt, nem dedikált, nem válaszolt a rajongói e-mailekre, és ritkán adott interjút, és soha nem jelent meg az Oscar-gálán, még akkor sem, amikor jelölték, és a sajtó rendszeresen „svéd szfinxként” emlegette.

Bár Engin is hasonló visszafogottságot gyakorol, ami a média tolakodó voltát illeti, és karrierje nagyobb részében megtagadta a személyes jelenlétet a közösségi médiában; ő ebből a szempontból nagyon különbözik Garbotól. Az évek során a Darüşşafakaban ünnepli születésnapját, a jótékonysági szervezetnél, amelyet Sessizlik című könyvének eladásából származó bevételből támogat, és fáradhatatlanul dolgozik filmjei népszerűsítésén, nemcsak hazájában, hanem távoli országokban is, például Argentínában és Chilében. Csodálóinak legnagyobb örömére 2021-ben végre megnyitotta személyes Instagram-fiókját, amely valószínűleg annak köszönhető, hogy a törökországi Shell reklámarca lett. Ami a sok tisztelőjével való interakciót illeti, Engin ebben a tekintetben Garboval ellentétben figyelmes és nagyra értékeli a rajongókat, akikkel mindig udvariasan, előzékenyen bánik. A forgatáson résztvevő látogatókat és a médiát egyaránt „barátként” kezeli, amikor pózol nekik, sőt szelfiket is készít, miközben időnként megöleli a gyerekeket. A könyvdedikálások is olyan alkalmak, amikor lenyűgözi rajongóit személyes varázsával és védjeggyé vált mosolyával. Az ilyen interakciók eredménye kettős reakciót váltottak ki: először is hatalmas az érdeklődés a török ​​nyelv tanulása és a turizmus iránt, ami olyan helyszínekre hívja a látogatókat, ahol néhány sorozatát forgatta; másodszor, viselkedése segített bennünket ahhoz, hogy egy kedves, szerény és barátságos emberi lény képet alakíthassuk ki magunkban róla.

Garbo szokásos visszafogottsága megőrizte azt a rejtélyt és misztikumot, amelyet mind a képernyőn, mind a való életben kivetített, aminek következtében az MGM végül őt használta a rejtélyek hallgatag és visszahúzódó nőjének képéhez. Ironikus módon, hiába igyekezett elkerülni a nyilvánosságot, Garbo a huszadik század egyik legnagyobb nyilvánosságot kapott nőjévé vált. Csakúgy, ahogy Clark Gablet az Elfújta a szélben Scarletnek mondott szavaival emlegetik: „Egyáltalán nem érdekel, kedvesem”(köszönöm a helyesbítést, Kati!)), úgy Garbot is összekötötték a Grand Hotel című film egyik sorával: „Egyedül akarok lenni; csak egyedül akarok lenni”, amelyet az Amerikai Filmintézet minden idők egyik legemlékezetesebb filmes idézetének választott.

Bár Engin látható nyilvános eseményeken, például díjátadó ünnepségeken vagy egy film promóciója során, valamint meghittebb eseményeken, például esküvőkön, a legutóbbi barátja, Ahmet Tansu Taşanlar esküvőjén, ahol úgy tűnt, nagyon élvezte, hogy egész éjjel táncol, mára mindenki jól ismeri azon szokását, hogy magánéletét titokban tartja. Mindez azonban nem akadályozta meg a neki vagy a nevének szentelt Facebook oldalak elterjedését és azt sem, hogy a közvélemény-kutatások élére kerüljön különböző kategóriákban.

Fordította: Kollár Kata

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük