2019-ben bemutatták azt a filmet, amely még után jobban megszerette Engin Akyüreket a nemzetközi közönség. A Valentin-napra időzített Bir Aşk İki Hayat a görög író, rendező és színész, Christopher Papakaliatis eredeti történetén alapul, aki 2012-ben mutatta be a „Mi lenne, ha” című filmjét. A gátlástalan plágium korszakában a történet szerzői jogait legálisan szerezte meg és helyezte isztambuli kontextusba Burcu Görgün Toptas írócsoportja, akik olyan sikersorozatokat írtak már, mint a Kuzgun (Holló) és a Kara Sevda (Végtelen szerelem), Özlem Yılmazzal karöltve. A film rendezője Ali Bilgin, akinek sorozatai: a Medcezir (Áradat) és a Cesur Ve Güzel (Bátor és gyönyörű) már nagy sikert arattak, jelenleg pedig egy nagyon érdekes sorozatot rendez, Yargı (Ítélet) címmel. A film főszereplője Engin Akyürek, aki Umut Atay és Bergüzar Korel, aki Deniz szerepében látható. Említést kell még tenni a csodálatos Ipek Bilginről, aki Umut anyját alakítja és Merve Dizdarról, a ragadozó Sema Yaşar szerepében.A film azokra az életbeli döntésekre összpontosít, amelyeket időnként mindannyiunknak meg kell hoznia. Ezek a pályaválasztástól vagy a „megfelelő nő/férfi” kiválasztásától a mindennapi döntésekig terjedhetnek, mint például, hogy mit vacsorázzunk, vagy akár valami olyan ártalmatlan dolog, mint a késő esti kutyasétáltatás. A fiatal rendező, Umut Atay, aki egy nap saját filmet szeretne rendezni, egyedül él, egy este úgy dönt, elviszi a kutyáját sétálni. Egy furcsa balesetnek köszönhetően találkozik élete szerelmével, végül feleségül veszi és gyereke születik, de Umut végül mindent tönkretesz, mert megcsalja a feleségét. A film egymásnak ellentmondó forgatókönyvet állít fel, és arra kér bennünket, hogy gondoljuk át, mi lett volna, ha Umut otthon marad. Ezúttal azt látjuk, hogy uzsorások támadják meg Umutot, megkéselik és elviszik a hőn szeretett műgyűjteményét. A közönség egy borzasztó képet lát, amint Umut majdnem elvérzik lakásának padlóján, csak hűséges kutyája van mellette.A karakter, akinek az életét apránként ismerjük meg, egyetlen gyerek, akivel szülei nem foglalkoznak. Anyja egy megkeseredett, megszállott nő, aki élete java részét gyűlölködve töltötte, férje elhagyta őt, és hanyag anyának is bizonyul, mivel nem hajlandó foglalkozni gyermeke boldogtalanságával sem, mindig arról panaszkodik, hogy a gyereke minden nap sír. Minden gyermek számára mérgező az ilyen környezet, ezért van az, hogy Umut is komoly személyiségzavarral nő fel. Ezzel szemben az otthon maradt, kutyájának egy későbbi szabadtéri kirándulást ígérő Umut édesanyja demenciában szenved, és egy szívszorító jelenetben udvarlónak hiszi fiát, akit udvariasan kikosaraz. Umut magányossága és édesanyja állapota miatti gyásza egy heves ambícióvá válik, filmrendezőként akar sikeres lenni. Mindkét forgatókönyv szerint a fiú függőségi kötelékben áll az anyával, aki megakadályozza, hogy független, működőképes felnőtté váljon. Mint ilyen, Umut sem tud értelmes kapcsolatot kialakítani, sem Deniz esetében, annak ellenére, hogy szereti őt, sem Sema esetében, ahol az utóbbi ragadozóként kószál, hogy levadássza az általa kívánatosnak tartott férfiakat.A film nagy érzékenységgel foglalkozik az akut diszfunkcionális családi problémákkal, mivel az igazság fokozatosan, lépésről-lépésre derül ki egyetlen jelenetben, amelyben napvilágra kerülnek a múlt részletei. Mindkét esetben Umut, akinek a neve ironikusan azt jelenti, „remény”, vágyik arra, hogy kapcsolatba lépjen az egyetlen szülőjével, de kudarcot vall. Ez a rendkívül bensőséges és szoros kapcsolat az anyafigurával a gyermekben tartós érzelmi nyomot, vagy a pszichológusok által „anyakomplexusnak” nevezett rendkívül ellenálló pszichológiai köteléket hoz létre; amelyet a film Umut és édesanyja mélyen megható jelenetein keresztül ábrázol. Az egyik esetben megpróbálja megetetni az anyját, de végül felesége veszi át tőle, vagy, ahogy a másik esetben, Umut elviszi az anyját ebédelni, de csalódás éri, amikor az asszony nem ismeri fel. Ali Bilgin ügyesen használja a különböző színpalettákat, hogy megkülönböztesse az egyik Umutot a másiktól. A domináns melegebb színekkel az első, a melankolikus kék és szürke mély árnyalataival a második Umutot mutatja be. A hatás nem korlátozódik a karakterek megkülönböztetésére, hanem a különböző Umutok érzelmi állapotát is reprezentálja. Az egyik esetben olyan Umutot mutat be, aki klasszikus példája annak, amit a pszichológusok Puer Aeternusnak neveznek, ami latinul annyit tesz „örök gyermek”. Ez az a rózsaszínbe és fehérbe öltözött Umut, akinek van kutyája, baráti köre, beleszeret egy gyönyörű Deniz nevű építészbe, családot alapít és gyermeke születik, mielőtt megszabadulna saját belső „örök gyermekétől” csak azért, hogy tragikus hibát kövessen el. Másrészt a film azt sugallja, hogy Umut magányos, barátságtalan férfi lehet, aki arra vágyik, hogy demenciában szenvedő édesanyja felismerje, és nincs más, mint egy hűséges barátja, egy kutya a társasága.
Egy családban, ha az apa nincs jelen, a természet kritikus egyensúlya egyre jobban felborul, mivel a fiú felnőtté válása során a családfő nincs jelen. Utólag beláthatjuk, hogy a depressziós Umut hajvágása, amikor hazatér a kórházból, hasonló ahhoz, ahogy Menekeşe levágta a haját a „Nagykövez lányában”, amikor kénytelen volt visszatérni anyja házába. A brutális megcsonkítás egy olyan lelkiállapot pszichológiai mutatója, ahol az ilyen átmeneti rítusok éppúgy reprezentálják a szereplő mentális állapotát, mint Umut esetében egy kegyetlen ragadozó világba való bekerülését. Pontosan ez az oka annak, hogy Umut erőszakos szexuális aktusa Sema Yaşarral egy nyilvános WC-ben áll szemben Umut és Deniz szenvedélyes, mégis gyengéd szeretkezésével a lakásában. Nyilvánvaló hogy, Sema az a fajta nő, aki fiatal férfiakat szed fel, és arra használja őket, hogy kielégítse az erőszakos szeretkezés iránti vonzalmát, és élvezi a felettük való uralmat.
Sajnálatos, hogy a férfiassággal kapcsolatos kulturális elvárások alakítják leginkább a fiúk felnőttkori tapasztalatait. Tény, hogy a fiúk lassabban érnek, mint a lányok. A lányok jobban tudatában vannak az érzéseiknek, és ki is tudják fejezni azokat, a fiúk esetében, ha érzelmeik fellángolnak, megmagyarázhatatlan kényelmetlenség és nyugtalanság állapotát eredményezik. A sokat vizsgált „alexitímia” hiba, amely az érzelmi szókincs hiánya, sokkal gyakoribbnak tűnik a férfiak körében, ami megakadályozza őket abban, hogy segítséget kérjenek vagy érzéseikről beszéljenek. A „Piszkos pénz szerelem” egy csodálatos jelenettel büszkélkedhet, amelyben az Ömer Demirt alakító Engin kinyilvánítja szerelmét, és megpróbálja elmagyarázni a meglepően néma Elif Denizernek, akit Tuba Büyüküstün alakít, egy reggeli randevú során. Umut és Deniz problémái éppúgy összefüggenek a pénzhiánnyal, mint azzal, hogy Umut képtelen beszélni frusztrációjáról és alkalmatlanságáról. Ennek eredményeként a pár csak gyakori dührohamokon keresztül kommunikál, amelynek következtében hatalmas szerelmük ellenére bántják egymást.
A kiváló svájci pszichológus, Marie-Louis von Franz felhívta a figyelmet a 20. század közepén tapasztalható nyugtalanító tendenciára, amely szerint a felnőtt férfiak és nők érésük során pszichológiailag nagyon visszamaradottak, mivel szellemi fejlődésük nem tudott lépést tartani biológiai érésükkel. 1959-ben Franz előadássorozatot tartott, amelyben azonosította a problémát. Tanára, Carl Jung használta először a Peur Aeternus kifejezést, hogy leírja azt az állapotot, amelyben Pán Péterhez hasonlóan egyes felnőttek nem nőnek fel, és túl sokáig maradnak a serdülőkor olyan állapotában, amely nagymértékben függ az anyafigurától. Umutnak hasonló problémái vannak az édesanyjával, akinek a jóváhagyására vágyik, de megtagadják tőle az anyai ölelés vigasztalását, vagy akár a hála valamilyen formáját.
Legtöbbünk számára meglepő lehet, hogy bár mi azt gondoljuk, hogy a férfiak milyen erősek, holott a legtöbb esetben sokkal sebezhetőbbnek, mint a nők. Az ok részben abban keresendő, hogy a tudományos kutatások szerint maga a fiú magzat sokkal törékenyebb, mint a lány. Így amikor a társadalom ragaszkodik ahhoz, hogy a fiúknak keményebbnek és ellenállóbbnak kell lenniük, mint a lányoknak, a pszichológusok „társadalmi sértésnek” nevezik a biológiai sérülést. Az introvertált filmrajongó és törtető filmrendező számára a Denizzel való találkozás egy leheletnyi friss levegőt jelent. Deniz karrierje a régi épületek restaurátoraként erősen beépül a házasság, mint az otthon „építője” narratívájába. A maga részéről Umut éppen az a férfi-gyerek, akinek saját értékével kapcsolatos bizonytalanságai felerősödnek, amikor úgy tűnik, nem tudja ellátni családját. Ahogy a szerepek felcserélődnek, és ő otthon marad, míg Deniz visszamegy dolgozni, Umut férfias büszkesége, saját szakmai frusztrációi, valamint Deniz sikerei kezdenek lelkileg nehezedni rá. Mielőtt beleszeretett volna, az egyetlen dolog, amihez kötődött, az a művészeti gyűjtemény és a dédelgetett filmarchívum volt, de a szerelem kezdi elveszíteni fényét, ahogy az adósságok egyre csak nőnek. Umut meggondolatlan próbálkozásaként, hogy megszerezze az irányítást az élete felett, amely kezd kicsúszni az irányítása alól, rövid ideig kapcsolatba kerül egy gazdag műgyűjtővel, akivel szeretett archívumának aukcióján találkozik. Az árulás végső felfedezése azt eredményezi, hogy Deniz egy rövid, de fájdalmas leszámolás után elhagyja őt, és magával viszi szeretett lányát. Az árulás pusztító tud lenni, és Umutnak igaza van, amikor azt mondja, „mit számít, hogy egyszer vagy többször volt”, amikor úgy érzi, hogy csalás csak egy újabb elem, amelyet felvehet személyes kudarcainak listájára. Az Engin és Bergüzar közötti konfrontációs jelenet megrendítő, rövid és éles, mint a tőr, amiben mindketten remekül érzik magukat. Nincs vádaskodás, csak a fülsüketítő csalódás tükröződik Engin lehajtott fején és abban, hogy nem volt hajlandó Bergüzar szemébe nézni.
A film határozottan azt hangsúlyozza ki, hogy az életben nincsenek véletlenek. Minden döntéseink következményeként történik, és ezek a döntések egy olyan sors felé tolnak bennünket, amelynek nem vagyunk tudatában. Amikor az ember meglát egy idegent, ahogy Umut meglátja Denizt a moziban, vagy elkíséri, hogy megnézze a lakást, amelyet bérelni szeretne, vagy Ömer először látja Elifet a hullaházban, egyikük sem tudja, mit tartogat számukra a jövő. A nem tudástól a túl jó tudásig egy olyan utazás zajlik le, amelyre Umut és Deniz saját avatárjai indulnak, és amely tragikusan végződik, egy jobb holnap ígéretével; ami reményteljes is, amit a neve is jelképez.
Umut számára, mint mindannyiunk számára, az élet legfontosabb leckéje egyszerre keserű és édes, mert rájön, hogy bármivel próbálkozik, soha többé nem mehet haza, legalábbis a gyerekkori otthonba, amelyre az ember egész életében vágyott. A megoldás csak abban rejlik, hogy elég érettnek kell lenni ahhoz, hogy megértse, nem lehet nyereség veszteség nélkül. Umutnak el kell veszítenie Denizt, hogy a lányát meg tudja becsülni, míg Deniz felnézhet az égre, amikor haldoklik, és láthat egy színes sárkányt a szélben emelkedni, mintha a története boldog végét jelezné. Ami a másik Umutot illeti, döntései egy tüzes hármason vezetik át, ahol férfiassága, büszkesége és személye súlyos próbára teszi. Szeretett kutyájának elvesztése az utolsó aktus életének egy szakaszában, amely az anyja halálával ér véget. Egy rövid, megindító jelenetben a veterán színésznőnek, Ipek Bilginnek és Engin Akyüreknek sikerül megélnie egy rövid ideig tartó boldogságot, miközben megkérdezi fiát, hogy mikor fog felnőni. A kérdés megszabadítja Umutot minden szorongástól, és láthatjuk, hogy Ipek eredménytelen erőfeszítése, hogy megsimogassa Engin lehajtott fejét, miközben az ágya mellett sír, olyan, mint egy szomorú kommentár azokról az évekről, amelyeket anyaként és fiúként kihagytak.
Maga a film olyan, mint egy kis ékszer, amely csodával határos módon megragadja a három főszereplő kiváló minőségű előadásait. Engin, Bergüzar és Ipek nagyszerűen ábrázolják az általuk játszott kettős karaktereket, Enginnel az élen. Miközben Umut iker avatárjai a szemünk láttára öltenek formát, rácsodálkozunk Engin ügyességére, amellyel ilyen markánsan eltérő karaktereket tud alkotni. A tetovált, merengő melankóliától a kéjtől egy viszonyba bonyolódó férfin át a másik Umut heves magányáig, aki képtelen élvezni azt a boldogságot, amelyre esélyt kapott. Engin ikerportrékat készít a körülmények és a hétköznapi emberek döntései által csapdába esett kortárs férfiasságokról. Miközben az érett Umut és lánya a küszöbükön ülve hallgatják a Deniz által annyira szeretett utcazenészeket, mielőtt elindulna filmje premierjére, Engin arcán néhány másodpercen belül felvillannak az érzések, a sajnálattól a bánattól a várakozásig és a reményig. Ahogy a másik avatárján az arca az új nap által ígért édességet érzékelteti, egy új szerelem csillan meg a szemében, ahogy a lakása erkélyére dől, mellette új bérlőjével.
A Bir Aşk İki Hayat nem csak egy film a szülőről és a gyermekről, a reményről és a kétségbeesésről, a szerelemről és a vágyról, a hűségről és az árulásról, a szeretőről és a szeretettről; ez egy filozófiai felfogás az egész életről és a végtelen választási lehetőségekről, amelyekkel csábít bennünket.
Fordította: Kollár Kata