Categories Újságcikk

Egy színész, akinek fontos a család – Nihan Varlık írása

Az eredeti cikk a Dizi Doktoru oldalon jelent meg 2020. augusztus 3-án.

Engin Akyürek egy verseny alkalmával lopta be szívünkbe magát. A versenyen nyugodt volt, csak a szerepére koncentrált, és így meg is nyerte az első helyet, így kezdődött vele való utazásunk. Csendes, félénk, együttérző, szeretetteljes, egyes dolgokra nagy hangsúly fektető gyermekeként láthattuk őt, aki még nem volt hozzászokva a népszerűséghez.

Voltak olyan szerepei, amelyekben az általa megformált karakterek hátat fordítottak a családjuknak és nem tudtak megbirkózni a helyzettel, de mindig is érezte a kényszert és a felelősséget családja iránt minden olyan karakternél, amit ő játszott.

A Yabancı Damat sorozatban ő volt Kadir Gaziantepből. Ezerféleképpen próbálta visszaszerezni a nőt, akit szeretett, miközben felemésztette Nazlı iránti szerelme. Azonban, miközben minden megtett, Kadir, aki hallgatott családjára, megbukott tiszteletből, hibáival és szomorúsággal élte életét, nem tudott túllépni Kadiri voltán. A gyerek, aki meghallgatta apja minden szavát, saját korlátain belül lázadt, de volt egy határ, a tolerancia határa, amit nem lépett át.

Bár feltűnt és eltűnt más projektekben is, nem láttuk őt úgy, mint valakit, aki úgy gondol magára egy általa megformált karakter tekintetében, mint aki megüti magát, vagy becsukja fülét, hogy ne hallja lelkiismeretét. Végül sokszor került olyan helyzetbe a karakterei által, hogy “saját feje után ment”. Talán nem azt láthattuk, hogy Engin Akyürek érzelmeit használta az erőszak, a brutalitás és a sötét oldal ellen a szerepeiben és ezek megváltoztatták életét?

Tovább olvasom Egy színész, akinek fontos a család – Nihan Varlık írása

Categories Interjú

Sessizliğin Sesi – A Csend hangja

Az interjú eredetileg a Kafasına göre magazin 2018. november-decemberi számában jelent meg.

Engin Csend című novelláskötetének megjelenése apropóján interjút készített vele Genco Özak.

Történeteidben a gyerekek a hősök. Honvágyad van? Ezek a történetek a benned lévő gyerekről szólnak?

A színészet olyan, mint amikor „játszol, mint egy gyerek”. Számomra ez nagyon értékes. A világ legjobb színészei a gyerekek. Íróként az a problémám, hogy nem tudok színészként írni. Korábban sok mindenről írtam, de az elmúlt 4-5 évben új kapcsolatba kerültem az írással. A lázadó 20-as éveim után úgy éreztem, kapcsolatot kell kialakítanom a gyermeki énemmel.

A Kiraz ağaçı című novella olvasása közben olyan benyomásom volt, hogy a benned fejlődő író attól tart, hogy kiszolgáltatottá válik. Fejlődünk és a világ groteszkké válik?

Valójában, ha elveszítjük gyermeki énünk, fizikailag groteszkké válunk. Az érzelmeink növekednek, elveszítjük gyermeki lágyságunk. Ilyen az élet. Biztosítanom kellett az érzelmek védelmét. A kötet valamennyi története a gyermekkorról, a jelenről és a jövőről szól.

Mi a helyzet a serdülőkorral? 

Serdülőkorban még kevés problémával kell szembenéznie egy férfinek. Amikor 15-16 évesek vagyunk, a lányok, akikbe beleszeretünk, mindig érettebbek nálunk és ők a férfiakba szerelmesek. Nem szeretünk tükörbe nézni, pattanásaink vannak, a hangunk mély. Vannak olyan élettani problémáink, amelyekről nem tudunk beszélni, és e miatt dühösek vagyunk. Ez egy olyan időszak, amit senki sem akar újraélni. De ez a korszak nagyon értékes kincs.

Tovább olvasom Sessizliğin Sesi – A Csend hangja

Categories Interjú

Interjú Engin Akyürekkel a Cosmopolitan magazinban (2014. február)

Az eredeti interjú a Cosmopolitan magazin 2014. februári számában jelen meg.

Először a „Törökország csillagai” versenyen találkozhattunk vele, majd olyan sikeres sorozatokban tűnt fel, mint a „Külföldi vőlegény”, a „Ha felhő lennék” és a „Fatmagül”. Az elmúlt egy évet Engin pihenéssel töltötte, de hamarosan ismét találkozhatunk vele az „Emlékek útvesztője” című filmben. A film szlogenje: Az élet tele van be nem teljesült csodákkal és február 14-én jelenik meg. A rajongók az ATV csatornán induló „Piszkos pénz, szerelem” című sorozatban is láthatják.

Mostanáig minden interjú felkérésünket visszautasította, de most még egy fotózásra is rá tudtuk venni.

– Érezte valaha a hírnév hátrányát?

– Az ismertség sosem okozott kényelmetlenséget számomra, örülök annak, hogy így alakult az életem.

– Nem nagyon láthatjuk önt magazin műsorokban, csak a tévé sorozatokban. Ez miért van?

– Véleményem szerint nem tudod soha feldolgozni. Csak néhány évig tudod csinálni, de egy idő után rájössz, hogy belefáradtál. Úgy élem az életem, ahogy akarom. Nem próbálok elrejtőzni.

Tovább olvasom Interjú Engin Akyürekkel a Cosmopolitan magazinban (2014. február)

Categories Interjú

Engin Akyürek: Tuba és Beren is jó színészek 2 . rész

Amikor elolvasol egy forgatókönyvet, felmerül benned, hogy „amit az emberek leírnak, azt nekünk el kell játszani”? 

Szerintem a mi történetünkkel nincs probléma. A probléma a kifejezéssel van. Vagy ezeknek a történeteknek is lehet problémája? Szerintem, egy történet sok mindenre rávilágít. Egy sorozat sikere számunkra véletlenszerűnek tűnhet, de szerintem nem az. Ha sikerül ugyanolyan erőfeszítést és sikert elérnünk a filmmel, mint a sorozatokkal, akkor az egész világon sikeresek leszünk. Minden nap ugyanúgy zajlik, és gyorsan el is telik. A nagyon jó közönségünk szívesen mesél a történetekről. Gondoljunk csak az amerikai filmekre.

Némelyiknek nagyon jó alaptörténete van. A török filmekről viszont egyértelműen elmondható, hogy remek alaptörténetük van és a színészek is jól játszanak benne.

Çağan Irmak mit mondott a történetről? 

Azt hiszem mindent jól elmondott. Nem néztem meg a filmet, de tudom milyen érzéseket válthat ki az emberekből, mert a részese voltam.

Újra sírni fogunk? 

Biztos lesznek, akik sírnak majd. Számomra nagyon romantikus tűnik. Sokan viszont idegesek lesznek tőle, lehet, hogy félnek is. Ezeket az érzéseket mind tartalmazza a mondanivalója. Ha mindent figyelembe veszünk, azt mondhatjuk róla, hogy egy pszichológiai thriller. Azt hiszem, ha ez a film sikeres lesz, akkor érdemes lenne ilyen típusú filmet többet is készíteni.

Miről szól a „Rád vannak bízva a gyerekek”. 

Sok rejtély van a történetben, de nem szeretnék róla többet mondani. Sokan élnek modern nagyvárosban, ezért nagy rajtuk a stressz. Olyan érzésünk van, mintha mindig fájdalommal kellene együtt élnünk és nem tudjuk, hogyan szabaduljunk meg tőle. Alapvetően ez a mondanivalója. Egy ember múltja, a trauma, amit átélt, konfrontáció önmagával, ez mind benne van.

Ezért kapta ezt a címet? 

Valójában erről szól, hogy kiből milyen érzést vált ki, az majd elválik.

Tovább olvasom Engin Akyürek: Tuba és Beren is jó színészek 2 . rész

Categories Interjú

Engin Akyürek: Tuba és Beren is jó színészek 1. rész

A cikk eredetileg a Hürriyet című lapban jelent meg 2018-ban.

Engin Akyürek jelenleg Latin-Amerikát hódítja meg. Azt mondják róla, népszerűbb, mint Maradona. Az általa írt könyv Argentína bestseller listáján szerepel. Még Kolumbiában és Chilében is vannak rajongói. Enginnel a „Rád vannak bízva a gyerekek” (Çocuklar sana emanet) című filmje bemutatója apropóján készítettem interjút, amelyben beszéltünk a sorozatairól, arról, hogy van-e alapja a Cansu Dere pletykának.

 ******

Tudom, hogy Ankarában születtél. Hiányzik Ankara vagy már isztambulinak tartod magad?

Ankarából származom. Szeretem Isztambult is, de a családom Ankarában él. Ankarában születtem és nevelkedtem, ezért Ankarához különleges kapcsolat fűz. De, ha azt mondanák, hogy Ankarában kell élnem, nem tudnám már megtenni.

Hány testvéred van?

Egy bátyám van, ő bankár és együtt élünk Isztambulban.

A szüleid mivel foglalkoznak? Amikor jelentkeztél a „Törökország csillagai” (Türkiye’nin Yıldızları) műsorban, mondták neked, hogy milyen szerepet válassz?

Apám nyugdíjas tiszt. A szüleim ránk hagyták, hogy mi válasszunk ki, mit szeretnénk. Bíztak abban, hogy jól választunk. Ami elég nehéz volt. Korábban még nem volt ilyen verseny.

Csak a „Popsztár” volt. Amikor bekerültem a versenybe, kissé tétováztam. Véletlen volt a választásom.

Az eddigi sorozatok, amelyekben szerepeltél, mind elég hosszúak voltak. Mi az oka, hogy a legutóbbi sorozat, a „Mindhalálig” (Ölene kadar), ilyen rövid lett?

13 epizódot ért meg. Akármibe fogunk bele, mindig hinni kell benne, de néha a közönség nem szereti a történetet, kevesen nézik, így mivel máshogy nem lehetett alakítani a történetet, be kellett fejezni. Ilyen is sokszor előfordul ebben a szakmában.

Mitől volt a „Piszkos pénz, szerelem” (Kara para aşk) című sorozat annyira sikeres? 

Azt hiszem a siker fő forrása a főszereplő nyomozó volt, de a szerelmi történet is nagyon erős volt. Azonban egy történetet nem lehet elmesélni egyetlen szerelmi szállal, az egésznek ütősnek kell lennie.

Mi szerinted a „Fatmagül” (Fatmagül’ün suçu ne?) sikerének titka? 

Nagyon univerzális, ám egyben kockázatos története volt, amellyel a közönség a világ minden pontján találkozott már. Szerintem nagyon jól felépített történet volt , több ilyet kellene a képernyőn látni.

Tovább olvasom Engin Akyürek: Tuba és Beren is jó színészek 1. rész