Engin Akyürek, akivel a Doğan Kitap által kiadott „Csend” című könyve apropóján találkoztunk, azt mondja, hogy a szükséges dolgok nem változnak, bármennyire is része lesz a technológia az életünknek: „Ezer év múlva is szükségünk lesz szerelemre, szeretetre és együttérzésre.”
Engin Akyürek egyike azoknak a színészeknek, akinek rajongótábora átlépte Törökország határait és már az egész világon rajonganak érte. A tévésorozataival és filmjeivel eljutott a közönséghez, és most egy más formában is találkozhatnak vele rajongói. Kiadásra került „Csend” című novelláskötete. A könyvben olyan novellái olvashatók, amelyeket 22 éves kora óta írt és ezek többnyire a Kafasına Göre magazinban korábban már olvashatók voltak. Szerinte nincsen éles vonal az írás és a színészet között. Történeteiről, amelyekben a gyermekkor hangsúlyozása kerül előtérbe, azt mondja: „Nagyon érdekes a kérdéseket a gyermek szemszögéből nézni”, és aggódik a felnőtté válás folyamatának dinamikája miatt. Akyürekkel a Doğan Kitap által kiadott „Csend” című könyv megjelenése alkalmával találkoztunk, és beszélgettünk vele az „írás problémájáról”.
21 története van a könyvben, ezek még nem jelentek meg máshol?
„A cseresznyefa” és a „Szerintem, Sefa” azok a történetek, amelyeket a könyvhöz írtam. A többi novella már megjelent a Kafasına Göre magazinban. Összejött annyi novella, hogy úgy döntöttünk, készítünk belőle egy könyvet.
Ön a magazin egyik alapítója?
Nem, ez egy olyan magazin, amelyet nagyon közeli ankarai barátaim adtak ki. Külsősként igyekszem minél többel hozzájárulni a tartalmához.
Mindig is írt, a történetírás az újságírással kezdődött?
22 évesen írtam az első történetet a magazin első számában. Idővel rendszeressé vált számomra az írás. Eleinte nem volt szándékomban, hogy minden lapba írjak, de később már úgy éreztem, szeretnék a részese lenni.
Milyen átalakulást tapasztal az írásaiban az idő múlásával?
Valójában a lényege nem változik, csak megpróbálod pontosabban használni a nyelvet, belevinni a történetekbe az élettapasztalatod és a tanultakat, bizonyos pontokon magabiztosabban írsz, de az eseményekhez való hozzáállásod nem változik.
Tovább olvasom „Szükségünk lesz a szerelemre ezer év múlva is”
Zeki Demirkubuz a középiskolából kimaradt, textilüzletben és utcai árusként is dolgozott egy ideig, majd három évig börtönben volt Törökország 1980-as államcsínye után. Végül az Isztambuli Kommunikációs Mérnöki Egyetemen végzett, a filmkészítés mellett döntött, és rendezőasszisztensként dolgozott Zeki Okten rendező mellett, mielőtt saját produkciós céget alapított volna Mavi Films néven.