2019. december 16-án indult a várva várt sorozat, amelyben Engin Akyürek egy összetett, rejtélyes, bűntudattól sújtott karaktert, Sancar Efet alakította. A forgatási helyszínek a törökországi Muǧlától, Bodrumtól és Isztambultól a montenegrói Cetinjéig, Kotorig, Budváig és Podgoricáig terjedtek, és néhány fontos jelenetet a svájci Zürichben forgattak. A sorozatot a 03 Medya készítette, és a Star TV-n volt látható.
A legelső epizód megdöbbentő fordulataival, a csodálatosan lebilincselő, jóképű Engin Akyürek szenvedélyes előadásaival, a gyönyörű Neslihan Atagüllel egy nagyszerű sorozatnak ígérkezett. A sorozat már az első évadban sikereket ért el, ahogy két gyönyörű gyermek történetét bontotta ki, akik véletlenül találkoztak, és úgy tűnt, a sors arra ítélte őket, hogy legendához méltó romantikát éljenek át. Egy falusi bárddal kiegészítve, aki misztikus szavakkal beszél a titokzatos alacakuş és az Efe szerelméről, úgy tűnt, hogy a történet a török népmese felé veszi az irányt a múlt hőseinek történetéből vett adalékokkal.
Ahogyan a hős Sancar Efe, a haza védelméről híres férfi unokája, úgy kedvese Nare Çelebi, egy török nagykövet lánya. Ebből a szempontból a forgatókönyv a szegény fiú és gazdag lány népszerű, de már unalomig ismételt történetet mesél el; egy olyan koncepció, amelyet már láthattunk nagy sikerrel a Kara Para Aşkban is. A szereplők pedig a főbb sztereotípiák összességét felvonultatják, amelyek valamennyi török sorozatban megtalálhatók: az éles nyelvű anya, a bolond testvér, az engedelmes nővér, a legjobb barátból lett ellenség, míg a gonoszt képviselik a pszichopata férj, a kegyetlen apa éppúgy, mint a féltékeny feleség és a kapzsi anyja. A két véglet között van egyfajta senkiföldje, ahol egy gyerek lakik, aki nem tud olyan helyet találni, amelyet végre otthonának nevezhet. Érdekes egyenlet, hiszen azt látjuk, hogy Meleken kívül, akinek szülei elhidegültek egymástól, mindenki másnak hiányoznak a szülei, vagy pedig árva!
Egy ilyen sokrétű kezdettől azt vártuk, hogy a forgatókönyv igazolni fogja a tehetségekben és szépségekben hemzsegő sztárszerepeket. Kitűnő nyitóforgatókönyvet készítettek egy közeli gyilkossággal Montenegróban, egy muǧlai esküvővel, amelyet durván megszakított egy múltbéli kísértet egy gyerek kíséretében; a sorozat nézői ezek után izgatottan várták a következő érzelmi hullámvasutat. Sajnos a sorozat nem sokkal az első évad után kezdett zátonyra futni, miután a COVID-korlátozások miatt nehézkes volt a forgatás.
A „tragikus” kifejezés számos történetet juttat eszünkbe, amelyek végén a főszereplő meghalhat, vagy jóvátehetetlen veszteséget szenvedhet. Shakespeare nagy tragédiái közül említhetjük az Othellot, a Rómeót és Júliát, a Lear királyt és a Hamletet, míg a klasszikus görög színházi előadások hemzsegnek a királyi haláltól, pusztulástól és/vagy száműzetéstől, mint Oidipus Rexnél. Bármilyen is a vége, a közönségnek el kell fogadnia, hogy talán maga a tragikus elem teszi olyan emlékezetessé a történeteket.
Mi a film fő mondanivalója?
